Dicsérjen meg téged a Fidesz!-rovatunkból ajánljuk

Közzétéve

Szabó Szabolcsot Lázár János és Szijártó Péter is mosolyogva üdvözölte, miután kedden óriási jelenetet rendezett a parlamentben.

Véletlenül összefutottunk Szabó Szabolccsal a 4-6-os villamoson, és ha már így alakult, megkérdeztük tőle, milyen kormánypárti reakciókat kapott az után, hogy kedden szirénázó rendőrautó hangjával, és még keményebb beszólásokkal fejezte ki véleményét a kormány CEU-t ellehetetlenítő törvényéről.

Csepel országgyűlési képviselője két megálló között arról számolt be, hogy az akció után Lázár János és Szijjártó Péter széles mosollyal, kvázi gratuláló gesztusokkal köszöntötte az ülésteremből kifele menet.

Orbán Viktor ugyanakkor zavartan rajzolgatott a papírjára, amíg ő a hangosbemondóba azt mondta, hogy a CEU ellehetetlenítéséért egyszer a börtönben fognak kikötni a törvényt megszavazó fideszesek – osztotta meg nem mindennapi élményeit a képviselő.

“Ki tudja, talán már a TEK-nek vázolta fel, hol kell majd betörni hozzám az éjszaka kellős közepén”

– talágatta szintén mosolyogva Szabó, mit skiccelhetett a miniszterelnök a jegyzetfüzetébe.

Ki tudja, talán.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.