Csepeli palánkügy: a tragikomédia folytatódik

Közzétéve

Ma sem ért véget az ügy, amiben egy szocialista politikust azért vádolnak sikkasztással, mert a saját pénzéből építeni mert a csepeli gyerekeknek egy focipályát.

Nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk a mai másodfokú bírósági ítéleten, amely ahelyett, hogy hat év után pontot tett volna a legabszurdabb fideszes feljelentés nyomán indult eljárásra, inkább visszaküldte első fokra, vagyis újrajátszatja az egész tragikomédiát.

Miről is van szó?

A 2010 utáni fideszes feljelentésözön idején eljárás indult Takács Krisztián MSZP-s önkormányzati képviselő ellen is. A Németh Szilárd-vezette önkormányzat szerint Takács 2009-ben sikkasztást követett el egy csepeli műfüves focipálya létrehozása során.

Ezt a palánkkal körbevett futballpályát Takács a saját pénzéből építtette fel a csepeli Széchenyi általános iskola udvarán 10 millió forintból. Igen, jól olvassák:

 Takács a saját pénzéből valósította meg a beruházást, az önkormányzat csak az iskolaudvar egy részének átadásával járult hozzá a projekthez.

A pályát azóta is ingyen használják az ott tanuló gyerekek. Csakhogy a fideszes városvezetés szerint a szocialista képviselő egyrészt ellopta a pályát szegélyező palánkot, másrészt elsikkasztotta a pálya köré utólag felhúzott labdafogó háló másfél milliós önkormányzati önrészét.

„Ez egy vicc, már az ügyvédem szerint is egyértelműen politikai színezetű eljárásról van szó”

– fogalmazott a 21ora.hu-nak Takács Krisztián, akit időközben telefonon elértünk.

Megkérdeztük, mi a véleménye a fideszes feljelentésre indult eljárásban megfogalmazott vádakról. Az állítólagos palánklopásról a képviselő csupán annyit mondott, hogy azt az önkormányzat még 2011-ben átszállította Királymajorból a sétáló utcai Karácsony Sándor Általános Iskolába…

A másfél milliós labdafogó háló története pedig a következő: a pálya átadása után lakossági panaszok érkeztek a játékteret körülvevő palánkon csattanó labdák zaja miatt, az akkori önkormányzat ezért arra kérte Takácsot, hogy utómunkával cseréltesse a palánkot labdafogó hálóra. Ezt Takács meg is csináltatta, csak már nem a saját pénzéből, hanem a kerületi költségvetés terhére – mondta.

A háló tehát elkészült, vagyis szó sincs arról, hogy az MSZP-s zsebre vágta volna a labdafogóért kifizetett másfél milliót. Az ügyészség ennek ellenére megvádolta Takácsot, aki azóta hiába bizonyította a bíróságon a vállalkozó szerződéssel és a teljesítési igazolással, valamint a hálóról készült fotókkal is, hogy a munka el lett végezve, úgy tűnik, van az bíró, aki szerint ez sem elég a nyilvánvalóan alaptalan vádak ejtéséhez.

A Borbély Lénárd vezette fideszes önkormányzat ma pont 30 millió forintokért épít és ad át Csepel-szerte olyan palánkos focipályákat, mint amilyet Takács pár éve önerőből 10 millióért csináltatott
(fotó: csepel.hu)

Akkor, amikor

Hát itt tart most a Nagy Palánkügy, és ki tudja hol még a vége. Takács Krisztián elmondásai alapján mondjuk van egy tippünk: az újraindult elsőfokú eljárás valahogy éppen a 2019-ben esedékes önkormányzati választásra fog ismét „beérni”. Amikor a Széchenyi suli diákjai már 10 éve fogják térítésmentesen rúgni a labdát a Széchenyi suli udvarán.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.