Kiderült, mennyit költött gépkocsikra a csepeli városgazda

Közzétéve

A csepeli városvezetés kénytelen volt tételesen beszámolni a 2010-es hatalomátvétele óta eltelt időszak összes kocsivásárlásáról, és arról is, hogy mennyit költött a szolgálati járművekre.

Az első próbálkozás, amivel Németh Szilárd és közpénzből bérelt ügyvédserege megkezdte vadászatát a kerület korábbi szocialista vezetőire, az úgynevezett üzemanyag-elszámolási ügy volt. Németh ugyanis 2010 őszén akkora elszámoltatással kezdte a működését Csepelen, amekkorát Budai Gyula és Keller László kézenfogva se bírtak volna megrendezni.

Üzemanyagi természetű ügyek

Az első feljelentés, illetve az első hivatalos gyanúsítás is Szenteczky János korábbi városgazda-vezérigazgató ellen történt, és azokra az üzemanyag-elszámolásokra épült, amelyek a hivatalból járó szolgálati kocsi használata során keletkeztek. Az úgynevezett ügyben még a Polt Péter vezette ügyészség se bukkant bűncselekmény nyomára, Némethék feljelentését ezért 2011-ben el is utasította.

Hat évvel később, 2017 elején Szenteczky úgy tűnik elérkezettnek látta az időt, hogy viszonozza a fideszes városvezetésnek azt a sok-sok figyelmességet, amit az évek alatt kapott. Közérdekű adatigénylés keretében többek között azt is kikérte, hogy hány felső kategóriás autóval és kisbusszal gyarapodott az önkormányzati gépjárműpark 2010 óta, illetve mennyit költött a Fidesz az új kocsikra és tankolásukra.

Az adatokat némi huzavona után az önkormányzat végül is kiadta, és miután nemrég a 21ora.hu birtokába kerültek, így a nyilvánosság előtt sem titok többé, mennyit költöttek Németh Szilárdék olyan dolgokra, amikért a korábbi, szocialista városvezetést simán börtönbe küldték volna.

Számok és számlák

Ha jól olvastunk a sorok között, 2011 és 2016 között, tehát durván öt év alatt nagyjából húsz szolgálati járműbeszerzés történt a 21. kerületben. Ezek között nem egy felső kategóriás szolgálati autó is található. A legkirívóbb talán Werner Péter Chevroletjének benzinszámlája. Az önkormányzati vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója alig 3 év alatt közel 5 millió forintot tankolt el.

Werner Péter és utódja, valamint az utódjának az utódja sem különösebben spórolt a városgazda élén a szolgálati üzemanyaggal

De találtunk többmilliós benzinszámlát az elmúlt évekből a Werner-féle kontón túl is. A mérsékelt megfogalmazás szerint is botrányszagú városgazdának bizonyult Werner Péternek előbb megszavazott a fideszes többség 2014 decemberében egy szerény, a háromhavi bérének megfelelő prémiumot, majd azzal a lendülettel menesztette is a városgazda éléről.

Annak idején egyébként még az országos hírekbe is bekerült, hogy Werner körülbelül három héttel korábban tudta meg, hogy mit kellett volna csinálnia, ennek ellenére az év végéig kitűzött célfeladatot december 16-ig természetesen teljesítette is, így részesülhetett még last minute 1,7 millió forintos jutalomban.

Ám a kikért adatok szerint Werner utódja sem spórolt az üzemanyaggal. Bár Pintér Istvánt csak 2015 elején nevezte ki a fideszes képviselőtestület, az elmúlt bő két évben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság korábbi vezérigazgatója, illetve utódja is összehozott egy 3,6 milliós benzinszámlát egy vadiúj Skodával, aminek a beszerzésére nyilván nagy szükség volt, mivel a Wernernek vett Chevrolet a kinevezéskor már majdnem 3 éves volt.

Cikkünk ezzel nem ért véget. A hamarosan felkerülő folytatásban szó lesz a csepeli politikai vezetés által produkált számlákról, valamint Németh Szilárdék egyéb közlekedési ügyeit is felelevenítjük.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.