Támogassa ön is a csepeli kultúrát!

Közzétéve

Hogy milyen nagy szüksége van minden fillérre a Csepeli Munkásotthonnak a jelenlegi helyzetben, azt jól mutatja a patinás intézmény igazgatójának 21ora.hu-hoz eljuttatott üzenete.

A Csepeli Munkásotthon helyzete finoman szólva sem rózsás. Hogy miért, arról számos cikk megjelent az elmúlt években, az intézmény vezetője nemrég a 21ora.hu-nak is kifejtette, hogy áll a központ, mióta a Fidesz vette át a 21. kerület vezetését.

Takács Mónika igazgató most levélben üzent lapunknak. Ebben azt írja, az önkormányzat támogatása nélkül minden lehetőséget maximálisan ki kell használniuk arra, hogy a nagy múltú, és országosan elismert központ továbbra is a kultúra és a közművelődés szolgálatában állhasson.

„A férfiak a fejükre estek” című telt házas előadás április 19-én a Csepel Színházban Sztárek Andreával, Xantus Barbarával, Détár Enikővel és másokkal. (fotó: Facebook/Csepeli Munkásotthon)

A felhívás arra kéri a kultúra iránt elhivatott csepelieket, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával járuljanak hozzá a központ tevékenységéhez. Mint írja, azért, mert

„alapítványunk pénzügyi helyzetét, munkáját illetve a munkásotthon gazdálkodását nagyon megnehezítette 2011 óta a helyi önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatásának teljes hiánya.”

A Munkásotthon egyébként a jelentősen lecsökkent támogatások és pályázati lehetőségek ellenére megőrizte az országos elismerést érő kulturális értékeit. Működteti a Csepel Befogadó Színházat, közel 40 ezer kötetes könyvtárt üzemeltet, a „Galéria 21” kiállítóterem, az operett és magyar nóta estek, az összművészeti és néptánc gálák, valamint a könnyű és komolyzenei programok folyamatosan várják a látogatókat.

Takács Mónika megjegyzi még, hogy 2016-ban az előző évi állami pályázaton igényelt összeg kevesebb, mint a felét utalták át az otthonnak. A levélből kiderül, hogy előbb több helyen is hiába próbáltak utána járni, miért történt ez, majd idén év elejére egy jogilag elfogadhatatlan magyarázatot kaptak, ám hiába próbálták tisztázni a helyzetet, folyamatosan falakba ütköztek.

Retro Disco (fotó: Facebook/Csepeli Munkásotthon)

Hogy elkerüljék a köztartozást, többek között csökkentették a dolgozói létszámot, részletfizetési lehetőséget kértek a közműszolgáltatóktól, együttműködési megállapodást kötöttek a Turay Ida Színházzal, új konstrukcióban játsszák a színházi előadásaikat, így az alapítvány minden fizetési kötelezettségének maximálisan eleget tett.

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szakmai munkában visszalépés ne történjen, sikerült megőriznünk közművelődési eredményeinket, ugyanakkor szociálisan továbbra is érzékenyek vagyunk az arra rászoruló emberek felé”

A Galéria 21 kiállítóteremben Erdélyi Sándor festőművész “harminchat/36” című kiállítása is ingyenesen volt látható 2017 február-márciusban. (fotó: Facebook/Csepeli Munkásotthon)

„Kérjük amennyiben lehetőségük van rá, segítsenek eljuttatni üzenetünket a kultúra iránt elkötelezett csepeliek felé, hogy minél többen támogassák adójuk 1 %-val a Csepeli Munkásotthon Kulturális központ működését” – zárja a 21ora.hu-nak írt levelét Takács Mónika.

Az idei felajánlási határidő május 22. hétfő.

 

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.