A Hírmondó már a sportrovatában sem bír igazat írni

Közzétéve

Tegnap csak az ég szakadt le Dél-Pesten, a múlt héten viszont a plafonnak kellett volna, akkorát füllentett a frissen megjelent Csepeli Hírmondó, nem is akárhol: a sportrovatában.

A lap 25. oldalán “Két csepeli érem az EB-n” címmel az újvidéki birkózó Európa-bajnokságról számol be. A cikkből nyilvánvalóan nem maradhatott ki Németh Szilárd, a birkózók csepeli illetőségű szövetségi elnöke, aki

Példaértékűnek, egyúttal példa nélkülinek nevezte a magyar birkózók teljesítményét.

Nem is ezzel van baj, a magyar birkózók valóban szép eredményeket értek el az EB-n. Hanem a cikknek már a címe sem igaz. Veréb István nem csepeli színekben szerzett bronzot, ahogy az a Hírmondó címében és szövegében is szerepel, hanem szülővárosának egyesülete, a szombathelyi Haladás VSE versenyzőjeként.

Veréb közvetlenül a tavalyi olimpia előtt igazolt Csepelre, majd a játékok után nagyon hamar vissza is ment Szombathelyre, és tudtunkkal azóta is ott versenyez. Csepelhez tehát annyi köze van, hogy Rió előtt – minden bizonnyal Németh Szilárd közreműködésének eredményeképp – kvázi az utolsó pillanatban ide igazolt, hogy legalább mutatóba legyen egy “csepeli” olimpikon Rióban.

“Az a célom, hogy a következő olimpia sokkal jobban sikerüljön, mint a riói – mondta ifjabb Veréb István azon a 2016. decemberi sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették a birkózó visszatérését. (forrás: frisss.hu)

Nem mentség a Hírmondó nagyotmondására, hogy a tényszerűségben újabban szintén nem túl erős origo.hu-t jelöli meg forrásként, mert aligha valószínű, hogy a fenti tényekről a lap sportért felelős munkatársai közül a tavalyi olimpia óta még senki nem értesült.

Ahhoz bőven hozzászokhatott már a Csepeli Hírmondó olvasóközönségének gondolkodásra hajlandó része, hogy a fideszes önkormányzat által üzemeltetett lap összevissza csúsztat a politikai ellenfeleiről, illetve szemérmetlenül fényezi magát akár olyan eredményeket is magáénak tulajdonítva, amihez a világon semmi köze.

Ám a sporteredményekkel kapcsolatos félreinformálás új, már-már észak-koreai szintre emeli a lap színvonalát.

A Csepeli Hírmondó sikertjelentésének sajnos ellentmond a Vas Népe Online cikke…
… a Nemzeti Sport szabadfogású OB-ról szóló hétfői beszámolójával együtt.

Abba egyébként most ne is menjünk bele, hogy a magát óriási sportrajongónak és támogatónak mutató Németh Szilárd és Borbély Lénárd vezetése alatt hogy jutott oda 2016-ra a nagymúltú csepeli sport, hogy a legutóbbi ötkarikás játékokon mindössze egyetlen, vidékről feligazolt versenyzővel tudta képviseltetni magát.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.