Dél-tepsi krónikák: levél a főigazgatónak

Közzétéve

Kunhalmi Ágnes arra kéri a Jahn Ferenc kórház vezetőjét, hozza nyilvánosságra a dokumentumokat, amik igazolják, hogy a belgyógyászat zavartalanul működik, és tényleg csupán éves felújítás miatt tart zárva.

Mint a 21ora.hu is megírta,

a krónikus pénzhiány szövődményeként a dél-pesti lakosságot ellátó kórház a hírek szerint már az alapfunkcióit sem képes ellátni.

Sajtóinformációk szerint konkrétan be kellett zárni az egyik belgyógyászati osztályt, mert fenntarthatatlanná vált a működése az ápolók és nővérek tömeges felmondása miatt. Ezt a hírt napokban a kórház és a kormány mellett a kormánypárt is cáfolni igyekezett, majd ismét a lakat alá került osztály verzióját erősítő hírek érkeztek.

A kórház körüli káosz indította az MSZP budapesti elnökét, hogy a betegek megnyugtatása érdekében tisztázza a helyzetet. Mint a 21ora.hu-nak eljuttatott levelében írja,

közel félmillió ember fél ma attól, hogy megbetegszik és a Jahn Ferenc kórházban fogják kezelni.

A szocialista politikus úgy látja, “a belgyógyászati osztály bezárása borzolja a kedélyeket.” És mivel Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár és Németh Szilárd Fidesz-képviselő szerint az osztály nem munkaerőhiány, hanem felújítás miatt tart zárva, Arra kéri Ralovich Zsolt főigazgatót, hogy segítsen tisztázni ezt a kérdést.

A levélben arra kéri, hozzon nyilvánosságra minden olyan dokumentumot, ami igazolja, hogy a kórházban valóban éves felújítás zajlik, a belgyógyászati osztály zavartalanul működik, a munkatársak pedig a médiában megjelentekkel ellentétben ma is betöltik pozíciójukat.

Kunhalmi szerint egyébként érthető, hogy a kórház gondokkal küzd, hiszen a Fidesz az elmúlt években százmilliárdokat vont ki az egészségügyből. “Egyetlen felelős orvost vagy intézményvezetőt sem hibáztathatunk azért, ha az ellátásban vannak problémák” – írja.

Azonban ahhoz, hogy 450 ezer embert megnyugtassanak, valamivel többet kellene tenni annál, hogy egy Fidesz-közeli kommunikációs céget foglalkoztatnak havi 800 ezer forintért, amiből egyébként orvosok és ápolók fizetését is lehetne finanszírozni – teszi hozzá.

A levél:

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.