A hetilap online cikke szerint nem igazak Németh Szilárd és más kormányzati politikusok nyilatkozatai, mi szerint csak nyári felújítás miatt zárt be a Jahn Ferenc egyik belgyógyászati részlege.
A hvg.hu cikkében különben nem csak a festéses verziót igyekszik cáfolni, de szépen összefoglalja azt is, mi mindent nyilatkoztak össze a hét egészségügyi botránya kapcsán az intézményvezetők, valamint a kormányzati és kormánypárti politikusok.
Az igazságtól függetlenül szomorú történet a Hír TV riportjával kezdődött: a hírtelevízió elsőként számolt be róla, hogy munkaerőhiány miatt lakat került a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház egyik belgyógyászati osztályára. Külön érdekességként említették azt is, hogy a dolgozók közül többen az újonnan nyílt soroksári IKEA-ba mentek át.
A Fidesz és a kormány persze azonnal cáfolta a hírt: Németh Szilárd a Facebook-oldalán állította, hogy szó sincs tömeges felmondásról, csupán a szokásos karbantartások miatt szünetel egyes kórtermek használata.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár pedig első felindulásában még azt is megengedte magának, hogy a felújítás időzítését azzal indokolja, hogy nyáron úgyis csökken a betegforgalom, hiszen
“a betegek egy része nyaralni van”.
Ezek után természetesen a teljes magyar sajtó és az ellenzék is rákattant a sztorira. A Népszavától az RTL Klubon át az ATV-ig minden komolyabb média annak próbált utánajárni: akkor most miért is van zárva a csepelieket is ellátó kórház belgyógyászati osztálya.
A 21ora.hu pedig arról számolt be, hogy Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, a szocialisták budapesti elnöke levélben fordult a kórház főigazgatójához, amiben azt kérte, az intézmény hozzon nyilvánosságra minden olyen dokumentumot (számlákat, megbízási szerződéseket stb.) amik az állítólagos festési munkálatokat bizonyítják. Kunhalmi szerint erre a dél-pesti kórház által ellátott közel félmillió ember nyugalma érdekében van szükség.
Úgy tudjuk, a kórház még nem válaszolt Kunhalmi megkeresésére, nyilvánosságra hoztak viszont néhány fotót az intézmény honlapján a munkálatokról. Ezekről a fotókról állítja a hvg.hu, hogy erősen mesterkéltnek tűnnek. Többek között azt furcsállják, hogy az a két szaki, aki az összes (!) képen a plafont mázolja, a fotók tanúsága szerint igencsak kontár módon, a padló és a berendezés letakarása nélkül esett neki a munkának.
Fentebb azt írtuk, ez a történet az igazságtól függetlenül szomorú. Ugyanis függetlenül attól, hogy a felújításos-festéses, vagy a tömegesfelmondós-Ikeás verzió felel meg a valóságnak, már önmagában az is nagy baj, hogy egy ilyen hír komolyan felröppenthet 2017-ben. Mit röppenhet. Egyenesen szárnyalhat.
(Kiemelt kép: delpestikorhaz.hu)
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.