Dübörög a Csepel FC nyári tábora

Közzétéve

A korábbi népszerűségét is meghaladóan dübörög a Csepel FC nyári labdarúgó tábora. 

A Csepel FC hivatalos honlapjára felkerült helyzetjelentés szerint a Béke téri sporttelep a múlt héten ismét gyerekzsivajtól volt hangos.

A rövid beszámoló szerint a Csepel FC edzőiből álló csapatnak nincs könnyű dolga, mert már múlt héten is napi 60-70 gyerek felügyeletét kellett megoldani, sőt volt olyan nap, amikor 75 gyerek táborozott a sporttelepen.

A stáb tagjai a napi két fociedzésen túl számos egyéb programot építettek be a tábor mindennapjaiba, például sorversennyel, kötélhúzással, valamint különféle sportjátékokkal színesítették a programot. A napi háromszori étkezést a szervezők a helyszínen oldják meg.

Az érdeklődésre tekintettel a vezetés erre a hétre, sőt a nyár későbbi részére is megszervezi Csepel FC tábort. Jelentkezni továbbra is lehet, minden 6 és 14 év közötti fiút és lányt várnak.

Részletek:

Jelentkezni személyesen tábornapokon (hétfőtől péntekig) reggel fél 8 és 16 óra között lehet egy kitöltött jelentkezési lappal, illetve 7 ezer forint előleg befizetésével. A tábor teljes összege 17 ezer forint, a jelentkezéseket e-mailen a kincses.adam09@gmail.com, illetve a 06/30 4149868–as, vagy a 06/305859560-as számon várja Takács Dávid és Kincses Ádám.

(Fotók: csepelfc.hu)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.