Hétfői kérdésünk: vajon a Jahn Ferenc Kórház igazgatója is aláír a kormánynak?

Közzétéve

Nyílt levél aláírására kéri a kórházigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az igazgatóknak azt kéne igazolniuk, hogy „a magyar egészségügy javuló pályára állt az elmúlt években”.

A sztorit a hétfői Népszava hozza. A baloldali újság azt írja, a nyílt levél lényegében nyílt hadüzenet a kormány által sorozatos álhírgyártással vádolt ellenzéki sajtónak. A Népszava úgy tudja, a levél, amit az Emmi kommunikációs főosztályának vezetője már el is juttatott a címzettekhez, többek közt ilyen mondatokkal van tele:

„Mindannyian tapasztaljuk, hogy a magyar egészségügy javuló pályára állt az elmúlt években. Az egészségügyi fejlesztések elsősorban vidéken, de Budapesten is érezhető mértékben járulnak hozzá a betegellátás javuló körülményeihez.”

A csepelieket is ellátó Jahn Ferenc Kórház igazgatója, Dr. Ralovich Zsolt legutóbb a dél-pesti kórház legutóbbi botránya kapcsán szólalt meg nyilvánosan, mondván, nem tömeges felmondás miatt zárt be egy belgyógyászati osztály, csak a szokásos, tervezett éves felújítás miatt.

Ezután még nem a kormány, hanem Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő szólította meg, aki arra kérte a kórházvezetőt, hogy hozza nyilvánosságra a dokumentumokat, például megbízási szerződéseket, amik igazolják a felújítási munkákat. Ralovich a képviselőnek küldött válaszában ilyen típusú dokumentumot nem hozott nyilvánosságra, csak a kórház korábbi közleményét idézte, hozzátéve, hogy

Részlet a Dr. Ralovich Zsolt által Kunhalmi Ágnesnek küldött válaszlevélből.

A fenti mondatok tükrében túl nagy tétben mondjuk nem fogadnánk arra, hogy Ralovich igazgató úr esetleg nem írja alá a kormány propagandalevelét.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.