Összeülnek a képviselők az eltűnt kétmilliárd ügyében

Közzétéve

Összehívták a csepeli képviselő-testületet a kerületi költségvetésből elillant kétmilliárd forint megtakarítás ügyében.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a képviselő-testületi ülés 2017. július 26-án (szerdán) 12 órakor lesz az önkormányzat Nagytanácstermében. Az ülés egyetlen napirendi pontja várhatóan a szocialisták által kezdeményezett, de az összes ellenzéki képvislő által támogatott vizsgálóbizottság felállítása lesz.

Az MSZP egy ellenzéki többségű, a városvezetéstől független vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezné a 21. kerületi költségvetésből “eltűnt” milliárdok ügyében, mivel nem fogadják el, hogy a városvezetés vizsgálja ki a saját maga által elkövetett hibákat és a saját felelősségét is.

Az MSZP szerint ahol milliárdok egyik napról a másikra eltűnhetnek, ott súlyos kérdések merülnek fel. A szocialisták a bizottság munkájába adott esetben független szakértőket is bevonnának, más kérdés, hogy

erősen kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán bármilyen munkája a bizottságnak

ugyanis a 21. kerület jegyzője máris észrevételt írt a javaslat mellé.

Szeles Gábor ebben többek között azt írja, álláspontja szerint nem indokolt ad-hoc (azaz eseti vagy rendkívüli) bizottság felállítása, mivel egyrészt az önkormányzat pénzügyi bizottsága alkalmas lehet az eltűnt millárdok ügyének kivizsgálására, másrészt a hivatalban már zajlik a Borbély Lénárd polgármester által elrendelt belső vizsgálat, annak eredményét meg célszerű lenni megvárni szerinte a felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében.

Mindez a 21ora.hu által megkérdezett Szenteczky János MSZP-s frakcióvezető szerint előrevetíti, hogy a testület nem fogja elfogadni holnap már a bizottság felállításáról szóló javaslat napirendjét sem, hiszen a többséget adó fideszes képviselőcsoport ezek után nyilván a jegyzőre hivatkozva fog kihátrálni a valódi vizsgálat elől.

Ha a jegyző után holnap a fideszes városvezetés és testületi többség is arra az álláspontra helyezkedik, hogy felesleges az eltűnt kétmilliárd forint után kutakodni, akkor az újabb, az eddigieknél is súlyosabb kérdéseket vet fel – mondta a 21ora.hu-nak Szenteczky.

 

 

 

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.