Úgy tűnik, vége a kormány paneldzsungel-ellenes harcának

Közzétéve

Pedig Csepelen továbbra is nagy szükség lenne egy komolyabb panelrekonstrukcióra.

Két hónappal ezelőtt a 21ora.hu is foglalkozott vele, hogy minden eddiginél nagyobb szabású panelrekonstrukcióban gondolkodik a kormány. A felröppent hírek egészen radikális elképzelésekről szóltak, és bár a lakótelepi tömbházak német mintára való visszabontása a jelenlegi lakás- és jövedelmi viszonyok mellett igen irreálisnak tűnt, abban nem volt vita, hogy valamit kezdeni kell a rettentő elavult panelházállománnyal.

Különösen igaz a 75 ezres Csepelre, ahol még ma is mintegy 33 ezer lakás van és ezek  60%-a lakótelepi, azaz a kerületben 40-45 ezer ember életét befolyásolhatná a nagy panelreform.

Lenne mit csinálni: Csepelen a panelházak alig 10 százaléka újult meg az elmúlt években.

Most viszont a Népszava arról írt, hogy bár a Lázár János-vezette Miniszterelnökség valóban beindította a panelbontással kapcsolatos háttértárgyalásokat, valójában az érdekképviselők emlékei szerint a nagyarányú panelbontás hamar lekerült a napirendről.

A lapnak nyilatkozó Kaplonyi György szerint bőven megérett az 50-60 éves panelépületek átfogó felújítása, viszont az eddigi energetikai szemlélet helyett a közérzetjavítás lehet a fő cél. Például a víz- vagy áramhálózat, a pincék, a szemétledobók állapota, vagy akár a társasházak jogi helyzete kerülehetne egy ilyen intézkedéscsomagba.

A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége elnöke derűlátó, azt mondja, az Orbán-kabinet az elmúlt évek során egyszer se kérdezte meg az építésügy feszítő kérdéseiről a szakmai érdekképviseleteket. Márpedig most ez történt.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.