Hoppá! Óriási extraprofitot tettek a földgázra Németh Szilárdék

Közzétéve

Németh Szilárd Fidesz-alelnök egy minapi interjúban azt mondta, pártjával nem készülnek óriási kampányra, lényegében a 2014-es “Folytatjuk”-programot akarják folytatni 2018 után is.

Nincs is ezzel semmi probléma, megszoktuk már 2010 óta a Fidesztől, hogy sem a programalkotást, sem az ellenfelekkel való vitát nem viszik túlzásba, de a választóknak címzett üzeneteket sem komplikálják túl.

Ugyanakkor a kormánypárt évek óta azt kommunikálja, hogy az ellenzék győzelme esetén a magától értetődő nemzethalál mellett a rezsicsökkentésnek is vége lenne, egyúttal természetesen a rezsiemelés időszaka köszöntene a magyarokra.

Csakhogy pont a rezsicsökkentés az, amit 2016-ban legalábbis a földgáz esetében biztos nem folytattak, ugyanis mint azt az MSZP frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján bejelentette,

a földgázra óriási extraprofitot tettek Németh Szilárdék.

Ez meg hogy lehet?

Egyszerű. Az energiahordozók világpiaci ára meredeken csökkent 2014 elejéhez képest, ezt azonban a magyarországi árak nem követték, az állam továbbra is ugyanannyit kér a földgázért, mint a 2014-es választási kampány idején.

A 2013-14-es rezsicsökkentés óta most lehet először látni, hogy arányban van-e a lakossági ár a földgáz beszerzési árához képest, ugyanis Tóth Bertalan csütörtökön azt jelentette be, hogy

a földgáz állami nagykereskedelmével foglalkozó cégnek, 2016-ban 50,8 milliárd forinttal több volt a bevétele, mint a kiadása.

Vagyis az állami gáznagykereskedő több mint 50 milliárd forint haszonnal adta tovább a szintén államosított lakossági szolgáltatóknak a földgázt tavaly.

Vagyis háztartásonként közel 22 ezer forinttal volt drágább a gáz tavaly, mintha ezt az extraprofitot nem tették volna rá. Ez átlagosan egyhavi gázszámlának felel meg egy nagyobb háztartás esetén.

Vagyis lényegében 13 hónapnyi díjat szed be az állam 12 hónap alatt a lakosságtól.

Hiába állítja a Fidesz, hogy óriási rezsicsökkentést hajtottak végre az országban, valójában a 2014 óta befagyasztott lakossági gázár 2016-ban irreálisan magas volt.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.