Labdarúgósport: Csornáról pontot csórna a Csepel

Közzétéve

Egy éve egy góllal kikaptunk, ma minimim egy pontért utazunk Csornára az NBIII Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.

Az elmúlt két meccsén igen jó játákkal előrukkoló Csepel FC szombat délután az három forduló után még pont nélkül álló Csornai SE-hez látogat, a két csapat eddigi szereplése azonban ne tévesszen meg senkit:

ahogy a bajnokság szinte összes többi csapatánál, úgy “természetesen” a csornaiaknál is jóval kedvezőbbek az anyagi feltételek, mint manapság Csepelen

a még nulla pontos hazaiak ráadásul valószínűleg fogal-körömmel fognak harcolni ma az első pontjaikért.

Ahogy azonban a csepelfc.hu is írja, “csapatunk az első fordulóban elszenvedett váratlan vereséget követően javítani tudott és legutóbbi két találkozóján a BKV Előre, majd a Dunaharaszti MTK ellen gyűjtötte be a bajnoki pontokat, melynek köszönhetően jelenleg a tabella 7. helyét foglalja el.

Az FC hivatalos honlapjának nyilatkozó szakmai vezetője úgy gondolja, hogy a csornai körülmények, lehetőségek, játékosok minősége, edzői szakértelem a csapat jelenlegi helyezésénél többre hivatottak. Gabala Krisztián ennek megfelelően nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor minimum egy pont reményében küldi pályára a kék-piros legénységet.

A tavalyi Csorna-Csepel 2-1-es hazai győzelemmel végződött. Idén jó lenne legalább egy pontot elhozni Győr megyéből.

Úgy tudjuk, a csepeli csapatot ezúttal is több tucat szigetországi drukker kíséri el, amint megtudunk valamit a meccsről, jelentkezünk vele.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.