Botka városában már kampányüzemmódra váltottak a Fidesz-hívők

Közzétéve

Ahogy a helyzet fokozódik, már nem csak Orbán Viktorért, de „az ellenzék módszerei ellen” is hajlandók imádkozni. A keresztényi szeretet jegyében, természetesen.

A Sztárklikk írja, hogy szegedi nyugdíjasok egy csoportja zarándoklattal tiltakozott Vona Gábor múltkori mondatai, valamint a balliberális ellenzék módszerei ellen, akármit jelentsen is ez.

Állítólag azt szeretnék ezzel elérni, hogy

hogy sértések, megaláztatások nélkül zajlódjon le a kampány.

A mintegy 50 nyugdíjast megmozgató esemény főszervezője kijelentette, véleménye szerint

a megbocsájtás és az ítélkezés az Isten dolga, viszont ők nem felejtenek.

A mély keresztényi gondolatokról jut eszünkbe, hogy a hétvégén a csepeli városvezetés és Németh Szilárd jóvoltából a 21. kerület lakóinak is hasonlókban lehet részük, amikor végre sor kerül a Jerzy Popieluszko mártír pap szobrának avatására is.

Az esemény főszónokának retorikai repertoárját ismerve felemelő élmény lesz, annyi szent. (forrás: Facebook/Borbély Lénárd

A minapi imánál maradva, szép, sőt: egyre szebb hagyományai vannak a Fidesz-KDNP-táborban az ilyen típusú politikai fogásnak fohásznak. Legutóbb például arról számolhattunk be, hogy fél éven át szabályos imaláncot intéztek Orbán Viktorhoz.

Akinek pedig ez sem lenne elég, annak azt az áldóimát tudjuk ajánlani, amit Németh Szilárd még polgármestersége idején az önkormányzat honlapján kezdeményezett a miniszterelnök lelki üdvéért. Íme:

(Borítókép: szegedma.hu)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.