Hoppá! Mégsem épül új híd Csepelen

Közzétéve

Leállítják a fővárosi Galvani híd tervezését – jelentette be Tarlós István szerdán. Az Index tudósítása szerint a főpolgármester ma többek közt arról tájékoztatott, hogy a kormánybiztossal közösen felszólították a hidat és kapcsolódó útrendszerét építtető állami céget, hogy állítsa le a beruházás előkészítését.

Rövid indoklás:

a tervezett Illatos úti levezetés hátrányosan befolyásolja a fővárosi településszerkezetet és a fejlesztési lehetőségeket.

Részletes indoklás:

Tarlós szerint a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. nem vette figyelembe a főváros településszerkezeti elképzeléseit, ami szerint az úgynevezett Kis Galvani híd – ami a Csepel-szigetet és Pestet kötné egyszer össze a Kis Duna felett –, a Kén utca felé folytatódik, és az Ecseri útba csatlakozik.

Mi készséggel elhisszük a főpolgármesternek, hogy ezt figyelmen kívül hagyták a tervezési pályázat kiírásakor, és sokak szerint valamiért a semmibe, az Illatos út felé tervezték a kapcsolódó úthálózatot, az azonban nem nagyon érthető, hogy erre miért csak most jött rá a fővárosvezetés.

Ugyanis, mint már a 21ora.hu is hónapokkal ezelőtt megírta, régóta megy a vita az új csepeli híd tervezése körül, tehát minimum fura, hogy a főváros most jött rá, hogy hoppá, ez a híd így ebben a formában nem is olyan jól illeszkedik Budapest településfejlesztési elképzeléseibe.

Nem nagyon szeretünk találgatni, de muszáj ideírnunk:

talán már korábban is el volt döntve, hogy nem lesz ilyen formában új hídja Csepelnek.
Ergo talán eredetileg is csak a tervezési pénzt akarták kivenni a projektből.
Ha így van, az már csak azért is kínos lehet a kerületi városvezetésre nézve, mert Borbély Lénárd azzal kampányolva nyerte meg 2014-ben a polgármester-választást Csepelen, hogy kormánypárti városvezetőként a kormánypárti fővárossal meg a kormánypárti kormánnyal közösen fogja folytatni a Németh Szilárd által megkezdett munkát, és Csepel soha nem látott fejlődésnek indulhat.
Csepelre jelenleg a Galvanin kívül is terveznek egy Gubacsi hidat, egy gerincút-folytatást, egy hév-felújítást, valamint a Szigetcsúcsra egy 40 ezres stadiont.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.