Valami nagyon készül Csepelen

Közzétéve

Stadionügyben folyamatosan történni akar valami a 21. kerületben.

Stadiontemplom a jelek szerint nem lesz Csepelen, de nem lenne stadionország a mi hazánk, ha végleg keresztet vethetne egy csúcsszuper sportarénára a kerület. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke ugyanis szerdán bejelentette, hogy a MASZ továbbra is elkötelezett a 2023-as felnőtt szabadtéri atlétikai világbajnokság megrendezésének szándéka mellett.

Ehhez pedig egy szép új, és persze megfelelő befogadóképességgel rendelkező létesítmény is kellene, mivel az épülő új Puskás Stadionból sikerült kivenni a korábbi tervekben még szereplő atlétikai funkciót. Mint Gyulai Miklós MASZ-elnök az MTI-nek megerősítette, a pályázatban helyszínnek Csepelt szánják, és az elképzelést a kormány is támogatja.

Ez annyiból nem meglepő, hogy a 2024-es budapesti olimpiai játékok terveiben is szerepelt egy 21. kerületi stadion, a kormány tervei szerint ugyanis magyar rendezés esetén Csepel északi csúcsán lett volna elhelyezve az olimpiai falu mellett az atlétikai verseny is. (Ennek keretében változtatták volna ugye villamosra a hévet is, csak erről sajnos ugye pont a csepelieket nem sikerült megkérdezni.)

A viszonylag váratlanul visszavont olimpiai pályázat óta sem tett le azonban a Fidesz-kormány a csepeli stadionról, csak már nem a 2024-es ötkarikás játékokra, hanem az egy évvel korábbi atlétikai vb-re gyúrva építkezne a szigetcsúcson. A létesítményről azonban egyelőre csak annyit tudni, hogy 40 ezresre tervezik, a versenyek után pedig visszabontanák 15 ezresre.

Miközben az új, több tízezres csepeli aréna tervei még csak körvonalazódnak, így ezen a pályán csak a bizonytalanság biztos, a kerület központjában fekvő Béke téri stadion ha nem is parlagon (a mai napig aktívan használják), de egyre inkább romokban hever.

Erre mondta Takács Krisztián a minap, hogy

jó lenne, ha Borbély Lénárd polgármester végre nekilátna a kerület már meglévő stadionjának rendbetételéhez.

A fideszes városvezetést az ellenzéki önkormányzati képviselő véleménye szerint erre nem csak a csepeli értékek védelme, de Borbély választási ígérete is kötelezi, mivel a polgármester három évvel ezelőtt, 2014 őszén a 35 pontos programjába is belefoglalta, hogy

“megszüntetjük a Csepel SC-ben uralkodó áldatlan állapotokat. Együttműködve az Alapítvánnyal, megnyugtatóan rendezzük a Béke téri sportklub helyzetét. Támogatni fogjuk a terület felújítását és működésének biztonságát.”

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.