Szigorították a fővárosi szmogrendeletet

Közzétéve

Ami nekünk, csepelieknek különösen jó hír.

Köztudott, hogy a fővárosnak Csepel az egyik, ha nem a legrosszabb levegőjű kerülete. Ennek oka ma már sajnos nem a gyáripari tevékenység, hanem, mint a legtöbb nagyvárosban, a peremkerületekre jellemző, úgynevezett fűtési szmog. Ez főleg vízgőz, por, füst és a mindenféle tüzelőanyagok elégetéséből származó gázok keveréke.

A mindenféle alatt a gumiabroncstól a műanyag hulladékon át a használt ruháig bármi érthető, így érthető, miért terjeng időnként a külvárosok jóval ritkábban lakott kertvárosi, vagy annak mondott övezeteiben időnként orrfacsaró bűz az őszi-téli fűtési szezonban.

Fővárosi légszennyezettség 2017 januárjában.

Magyarán szólva tehát a füstködellenes rendeletet módosította tegnap úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy 2018. október 1-je után a fővárosi riasztási fokozat elrendelése esetén korlátozzák a 7-es és a 8-as környezetvédelmi osztályú – Euro 3-as dízelüzemű – gépjárművek forgalmát is, így 30-ról 40 százalékára emelkedhet a forgalomból kitiltott járművek aránya.

A szigorítás szerint az előbbi rendelkezések hatálybalépésekor a használt gépjárműveknek gyakorlatilag a fele, a 2015-ös adatok alapján 52 százaléka esne a riasztási fokozat forgalomkorlátozása alá. Hatályon kívül helyezték ugyanakkor azt a szabályt, amely a szennyezőbb gépjárművek tulajdonosainak a riasztási fokozat idején lehetővé tette a közösségi közlekedés ingyenes használatát.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.