Németh Szilárd most megkapja a magáét

Közzétéve

A saját magánalapítványába tolják bele a kétmilliárd forint közpénzt.

Bombaként robbant a hír még májusban, hogy egy alig két hónappal korábban Németh Szilárd nevére és címére bejegyzett alapívány építheti fel a Magyar Birkózó Akadémiát, méghozzá Csepelen, a Hollandi úti volt ifjúsági tábor területén. A Gond (így, nagybetűvel) nem is az, hogy létesül egy ilyen. Sőt: a csepeli birkózósport dicső múltja indokolja is, hogy a 21. kerületi “szőnyegesek” végre 21. századi körülmények között készülhessenek.

Hanem hogy a projektre első nekifutásra szánt kétmilliárd forintos állami támogatást eredetileg a szintén Németh által vezetett magyar birkózószövetségnek ítélte meg a kormány, az MBSZ azonban – mit ad Isten -, ahelyett hogy beállt volna alá, inkább önként lemondott a milliárdos pénzesőről.

Nem véletlenül járta be a sztori napok alatt az országos médiát, nem véletenül verte a palávert az összes ellenzéki párt (a csepeli szocialisták még feljelentést is tettek, nem túl nagy sikerrel), és nem véletlenül kényszerült előbb rendkívüli sajtótájékoztatón, majd az országgyűlés illetékes bizottságában is magyarázkodni a volt rezsibiztos az ügyben.

(A Borbély Lénárd-vezette csepeli önkormányzatnak természetesen semmi kifogása nem volt az ellen, hogy a kerület által a multifunkciósnak mondott akadémiai sportcsarnok felhúzásához átadott értékes, zöldövezeti telken nem egy köztulajdonban lévő létesítmény fog állani, hanem Németh Szilárd saját bejáratú sportcsarnoka.)

A projektet övező botrány kétségkívül  egyedülálló fejezetekkel gazdagította a magyar sport- és beruházáspolitika történetét. És itt most olyan apróságokba már bele se mennénk, hogy ellenzékben, még 2010 előtt pont a Németh által vezetett csepeli Fidesz kovácsolt nem kevés politikai tőkét a Kis-Duna part beépítése elleni fellépéssel, amit olyan szinten kimaxoltak akkor, hogy még egy elég nyilvánvalóan fideszes hátterű “civil” egyesületet is alapítottak hozzá.

Abba sem mennék most bele, hogy miközben a csepeli központi sporttelepet kezelő Csepel SC Alapítvány esetében éppen azt kifogásolja a fideszes önkormányzat, hogy miért nincs köztulajdonban, és arra hivatkozva vérezteti közvetve a telepen működő klubokat most már több mint hét éve, hogy átláthatatlan szervezeteknek egy fillért sem ad, a Németh-féle magánalapítvány esetében érdekes módon fel sem merült az önkormányzatnál, hogy nem OK a dolog.

Azonban, ha azt nézzük, Németh Szilárd és a Fidesz-kormány általános hozzáállását ismerve semmi meglepő nincs abban, hogy a nyilvánvalóan aggályos konstrukcióban megvalósítandó csepeli csarnoképítésre a napokban kiírták a pályázatot.

A Közbeszerzési Értesítőben közzétett felhívás szerint a tenderre egy hónapig lehet jelentkezni, a kivitelezésre pedig további másfél éve lesz a nyertesnek, akinek az utóbbi három lezárt üzleti évben több mint 1,6 milliárdos nettó árbevételt kellett elérnie. Az építő olyan cég lehet, amelynek van tapasztalata küzdőtér kialakításában, és toronydaruja is van.

A rezsibiztos által alapított és eredetileg a saját lakhelyére bejegyzett birkózóakadémia természetesen továbbra is kétmilliárd forint közpénzből építheti fel a multifunkcionális sportcsarnokot, annak ellenére, hogy a szocik szerint a tranzakció bőven felvetheti a pénzmosás gyanúját is akár.

Annak ellenére, hogy Németh Szilárd a botrány kirobbanása óta eltelt több mint fél évben sem talált rá alkalmat, hogy megmagyarázza, mi indokolja, hogy az általa elnökölt birkózószövetség továbbutaljon több milliárd forintot az általa alapított, és eredetileg a saját, csepeli kertes házának címére bejegyzett alapítványnak.

Azért gondoljuk a Fidesz alelnökének erkölcsi-politikai támogatására továbbra is kiemelt figyelmet fordító kerületi önkormányzat ezt is a volt csepeli képviselő és polgármester nagy eredményeként fogja felszolgálni a kerületi lapban, miközben a Csepel SC központi sporttelepén álló (illetve leginkább málló) birkózócsarnokban télvíz ellenére továbbra sincs se fűtés, se melegvíz.