Meglepő ünnepi számmal jelentkezett a Csepeli Hírmondó

Közzétéve

Se elmúltnyolcév, se komcsik, még a szokásos szabószabolcsozás is kimaradt, és a Soros-terv is csak a 10. oldalon kapott helyet. Ugyanakkor Németh Szilárd is rendesen megkapta a magáét.

Az év utolsó Csepeli Hírmondója címlapján egy szívecskés kabátban fenyőfát díszítő kislányt ábrázol, a kedves kép előterében felirat: “Békés, áldott karácsonyt kívánunk!”. És az újság szerkesztői ezúttal mintha valóban a csepeliek lelki békéjét kívánták volna, más kérdés, hogy Németh Szilárd fullba tolásával ezt mennyire lehetséges elérni, de erről később.

A 2. oldalon mindenesetre szokatlanul szárazon számolnak be a novemberi és a decemberi testületi ülések döntéseiről, így sajnos a Szent Imre téri összeülésekről elmaradhatatlan cirkusz ki is maradt a tudósításból, pedig Borbély Lénárd polgármester olyat szólt, hogy azóta se bírtunk napirendre térni fölötte.

De lapozzunk, hiszen a következő, 3. oldalon azt is megtudhatjuk, hogy végre újraindul a kerületi televízió (megboldogult nevén Csepp TV) adása, méghozzá a kerület “gazdag kulturális, sport és egyházi életét” bemutatandó. Hogy annak idején 2011 végén miért kellett se kép se hang megszüntetni, arra a cikk sajnos nem tér ki. De gyanítjuk, csakis arról lehet szó, hogy Csepel az elmúlt 6 évben tett szert arra a gazdagságra, amit ma már elengedhetetlen a kerületi képernyőkre is kivetíteni.

Képernyőfronton egyébként is erős újabban az önkormányzat, az SZTK-t például az idei Mikulásra sikerült több tucat lapostévével felszerelni. Eddig az összes képernyőn a köztévé ment, de ezek után az sem kizárt, hogy kimondottan csepeli szemekre szabott jóhírek fussanak a kerületi rendelőintézet váróitermeiben. (Igaz, ezek jól is jönnek az egyre veszélyesebb orvoshiányban szenvedő SZTK-ban.)

A következő hasábokon aztán beindul a várva várt Németh Szilárd-henger. Előbb Borbély Lénárd csepeli polgármester és a “csepeli” országgyűlési képviselő ünnepi képeslapja látható, majd a közelmúltban felállított Lidl-, multi- és persze Soros-ellenes Ady lakótelepi harci kőkereszt ünnepi avatóünnepségéről olvashatunk, amiből természetesen maga az ötletgazda Németh Szilárd is kivette a részét. Idézi is a cikk az egykori rezsibiztost, igaz, azt nem említi, hogy Csepel kedvencz fa-, bronz-, kő- és mindennemű szobrászának legújabb alkotása most éppen 4,2 millió forintjába került a kerületieknek.

Aztán jön a “Csepeliek az Országházban” címet viselő cikk, amiből kiderül, hogy Németh Szilárd személyesen látott vendégül a parlamentben egy csoport csepeli diákot, amit a Hírmondó ugyan hírként (vagyis újdonságként) tálal, ám tudni kell, hogy ebben semmi újdonság nincs, általában minden  képviselő rendszeresen hív látogatói csoportokat az ország házába.

De sebaj, mert aki esetleg már kezdené sokallni kicsit, hogy a Csepelhez, vagy a 21. kerületi önkormányzathoz közjogilag már semmilyen módon nem kötődő Németh-tel van tele a lap, az egyet lapozva a 6. oldalon rögtön olvashatja is Németh Szilárd a Fogyatékkal Élők Világnapjának csepeli megünneplésére írt szívhez szóló üzenetét, mi szerint “az elmúlt években paradigmaváltás ment végbe a fogyatékossággal kapcsolatos szemléletmódban”.

A következő oldalakat a nemrég felállított Tóth II-Czibor szobor keletkezéstörténetének szentelték az újság szerkesztői. Ebből valamiért kifelejtették Németh Szilárdot, annak ellenére, hogy a Fidesz-alelnök megjelent az ünnepélyes szoboravatón is, hogy személyesen olvashassa föl Orbán Viktor köszönetnyilvánítását.

Na de a folytatásban aztán egy ízes kis sorosozás következik, természetesen Németh Szilárd idézetekkel gazdagon tálalva. Sőt, egy újabb Németh Szilárd köszöntő is befért még, ha a 3. oldalon virító esetleg nem elégítette volna ki a T. olvasók igényeit. (Ezen Németh mint a budapesti 17. egyéni választókerület /Csepel-Soroksár/ fideszes képviselőjelöltje szerepel.)

A következő oldalakról már címszavakban sincs módunk beszámolni. Aki esetleg annyira unatkozna az év végi ünnepek közt és/vagy nem bír betelni Csepel Nagy Jótevőjének áldásos tevékenységével, az a Hírmondó legújabb, és egyben utolsó 2017-es számát ide kattintva lapozhatja át, Németh Szilárd egyéb, a csepeli önkormányzati médiából valamiért rendre kimaradó jótéteményeiről pedig például itt olvashatnak.

(Kiemelt kép: részlet a Csepeli Hírmondó 2017.12.21-i számának címlapjáról.))