Rejtély, hány titkos menekült került a kerületbe

Közzétéve

Sajnos a tegnapi képviselőtestületi ülésen sem derült ki, hány fő juthatott Budapestre, azon belül is Csepelre abból az 1300 menekültből, akiket dübörögő menekültellenes kampánya közepette a kormány csendben becsempészett az országba.

Az elmúlt napok legnagyobb belpolitikai kérdésévé nőtte ki magát, hogy mit keres Magyarországon egy csomó olyan ember akiknek a központi kormányzati kommunikáció szerint a világon semmi keresnivalója nem lehetne itt. Sőt, elvileg nincsenek is hazánkban, hiszen Orbán megmondta: amíg ő van, migránsok itt nem lesznek.

A kérdés nekünk, csepelieknek sem mellékes.

Már csak azért sem, mert 2016-ban a kerületünket is kőkeményen körbeplakátolta a kormány menekült-, Brüsszel- és Soros-ellenes üzeneteivel, erre tessék, most itt van ez az 1300 szerencsétlen, amúgy valóban segítségre szoruló ember, és mi már csak azért is kapkodjuk a fejünket, mert a mi nagy megmondónk és megmentőnk,

Németh Szilárd másról sem szónokolt az elmúlt másfél évben, mint a magyarságra leselkedő megaméretű migránsveszélyről.

Ehhez képest csalódottan értesültünk róla, hogy a Fidesz csepeli illetőségű alelnöke ezúttal sajnos pont nem tudott megjelenni a Szent Imre téren, hogy szót kérjen, majd beszámoljon a titkos betelepítés legújabb fejleményeiről. Pedig a „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat” című felhíváshoz való csatlakozásról szóló napirendi pontnál keresve sem találhatott alkalmasabb pillanatot a magyarázásra.

Úgyhogy jelen pillanatban csak annyit tudunk, amennyit ex-kollégája, Kocsis Máté mondott a témában, azaz, hogy jelenleg

mintegy 60 bevándorló tartózkodik Budapesten.

Hogy ez a szám sok vagy kevés, egyáltalán hogy kik ezek az emberek és konkrétan hol, melyik kerületben vannak elszállásolva, arról a VIII. kerület fideszes  polgármestere sem tudott vagy akart bővebben beszámolni, az 1300-as számnak azonban nyilván a töredéke csupán.

A tegnapi ülésen Németh Szilárd sajnos nem jelent meg, Bangóné Borbély Ildikó viszont végigülte azt, úgyhogy a testület végül nem maradt országgyűlési képviselő nélkül.

Erre amúgy az a kézenfekvő válasza a Fidesznek, hogy az 1300 menekült 90 százaléka már el is hagyta az országot nyugatra, amint erre lehetősége volt. Csakhogy ebből újabb kérdés következik. Mégpedig az, hogy ha a hazánkba bejövő menekülők azonnal innen is menkülőre fogják, akkor mi szükség van a tízmilliárdokat felemésztő propagandára.

Úgy tudjuk, a csepeli testület ellenzéki tagjai a fentieket feszegették is a följebb már említett Soros-ügyi napirendi pontnál, azonban a Fidesz-KDNP jelen lévő képviselői, élükön Borbély Lénárd polgármesterrel olyan gyorsan lépték át a kérdéseket, mint Han Solo a hiperűr-sebességet.