Elítélte a bíróság Németh Szilárdékat

Közzétéve

Mit mondhatnánk: mi megmonduk, hogy nem kéne túltolni a témát.

Bejárta tegnap a teljes magyar médiát a hír: a legfelsőbb bíróság szerepét betöltő Kúria elmarasztalta a Csepeli Hírmondó néven kiadott fideszes pártlapot, amiért az utóbbi hetekben már konkrétan Kádár-kori tempóban népszerűsítette Németh Szilárdot.

Persze a közügyek iránt érdeklődő csepelieknek semmi új nincs abban, hogy a kerületvezetés a Fidesz pártpropagandáját tolja a közpénzből kiadott önkormányzai újságban. Lassan nyolc éve, a 2010-es hatalomátvételük óta megy ez már.

Akkor egyik első dolguk volt, hogy a Csepel Újságot és a Csepp TV-t megszüntették, a tisztességgel dolgozó önkormányzati  médiamunkásokat kirúgdosták, majd a saját pártpropagandistáikkal feltöltött szerkesztőséggel útjára indították a Csepeli Hírmondót.

A Csepeli Hírmondót mindennek lehet nevezni, csak tisztességes, pártatlan önkormányzati lapnak nem.

Pedig közpénzből adják ki, elméletileg közszolgálati jelleggel, vagyis azzal a céllal, hogy a kerületi lakosságot érintő ügyekről, az önkormányzat működéséről attól függetlenül működve rendszeresen beszámoljon. Ehhez képest a lap az utóbbi években egyre inkább egy fideszes pártirodából szerkesztett fideszes lappá vált.

Amiben a fideszes politikusok, köztük is főként Németh Szilárd csak Csepel pompás színben feltüntetve jelenhetett meg, míg az ellenzék kizárólag negatív színben tűnhetett fel, ha feltűnhetett egyáltalán bármilyen színben. (Szabó Szabolcsot például rendszeresen szivárvány színekben ábrázolva, alig burkoltan buzizva mutogatták az újságban.)

Kontrasztok és konkrét hazugságok, korrekt tájékoztatás helyett. (Részlet a Csepeli Hírmondó egyik idei első számából.)

Aztán január közepén, mintegy három hónappal a választás előtt már arról kellett beszámolnunk, hogy információink szerint a Csepeli Hírmondó szerkesztőségének munkatársaival konkrétan közölte a városvezetés, hogy április 8-ig csak politikai jellegű cikkek jelenhetnek meg a lapban.

Forrásunk szerint a szerkesztőség tagjainak jelezték, hogy nem írhatnak önálóan semmit a közéletről, sportról, a kerületi kulturális eseményekről, azaz kiadták a pártparancsot a kerületben egyéniben induló Németh Szilárd nettó népszerűsítésére.

Ennek aztán meg is lett az eredménye: a Csepeli Hírmondó következő számában már egy egész oldalt szenteltek Németh Szilárd főzőtudományának. A receptrovat lássuk be, már a gyomorforgató kategória a korábbi híradási gyakorlatukhoz képest is.

Erre mondta ki tegnap a Kúria, hogy eddig, és ne tovább. Jegyezzük meg, hogy a bírósághoz Szabó Szabolcs, Csepel országgyűlési képviselőjének pártja fordult, egyúttal jelezzük: minden csepeli állampolgár jogosan fordulhatott volna, hiszen az alapvető tájékozódáshoz való joga sérült.

A Kúria az újságot kiadó önkormányzati céget eltiltotta a további jogsértéstől. Sőt arra kötelezte, hogy a lapban is jelenjen meg az ítélet. Úgyhogy a jövő heti Hírmondót kivételesen érdemes lesz átlapozni. Bár a csepeli városvezetés korrekt tájékoztatásra való hajlandóságát ismerve azon se lepődnénk meg, ha erről az apróságról a választások előtt már nem sikerülne hírt adni.