Számos jelöltek, jelöltes számok

Közzétéve

Három héttel az április 8-i választás előtt Csepelen (és Soroksáron) továbbra is számos ellenfele van a Fidesznek. Ez az utóbbi nyolc év kormámyzása tükrében nem is meglepő, csakhogy ezúttal sajnos nem igaz a mondás, mi szerint sok lúd disznót győz.

Választókerületi szinten legalábbis. Ha ugyanis a kormányváltó szavazatok túlzottan megoszlanak az ellenzéki jelöltek között, akkor a fideszes jelölt annak ellenére nyerheti meg a körzetet, hogy a többség nem őt, hanem egy ellenzéki jelöltet támogatott.

(Grafika: Közös Ország Mozgalom)

Más szóval ideje a kevésbé esélyes ellenlábasoknak elkezdeni visszalépegetni, különben tényleg Németh Szilárd nevethet a végén.

De ki az “esélyes” ellenzéki jelölt? 

Azzal persze korábban is lehetett számolni, hogy a 2014-es szuperszoros verseny után 2018-ben is komoly küzdelem lesz a Budapest 17-es választókörzet egyéni mandátumáért.

Arra azonban kevesen számítottak, hogy a legnagyobb csata nem a fideszes Németh Szilárd ellen, hanem az ellenzéki oldalon lesz. Ami azért elég nagy luxusnak tűnik, ha azt vesszük, hogy a volt rezsibiztos legutóbb is csak 444 szavazattal maradt alul Csepel-Soroksáron.

Miután posztunk megszületéséig továbbra sem lehet tisztán látni, ki lesz Németh Szilárd legkomolyabb ellenfele, minden létező lehetőséget, illetve rendelkezésünkre álló mérést/becslést számba vettünk.

Közös Ország 

A Közös Ország Mozgalom megrendelésére készült felmérés is azt mutatja, hogy ha nem lesz visszalépés Csepelen, Németh Szilárd sima győzelmet arat.

Németh Szilárd a szavazatok 35 százalékára számíthat, Bangóné és Bereczki 20-20 százalékra. Az LMP-s Tenk András a voksok 13 százalékát szerezhetné meg, az együttes Szabó Szabolcs 12 százalékot érne el, a momentumos Dukán András pedig 1 százalékot.

Visszalépések esetén a biztos szavazók körében Bangóné kapná a legtöbb ellenzéki szavazatot

a kutatás szerint. Konkrétan azt találták, hogy Bangónénak nagyobb esélye lenne megszorongatni Németh Szilárdot, mint Szabó Szabolcsnak: a szocialista politikus 47 százalékot tudna elérni Némethtel szemben, az Együtt jelöltje pedig 42 százalékot.

Taktikaiszavazas.hu

A taktikaiszavazas.hu március 12-ei felmérése szerint így áll a helyzet Csepel-Soroksáron:
Ha pedig a nem a szavazatarányokat, hanem a konkrét jelölteket nézzük, akkor így:

Iránytű Intézet

Az intézet által létrehozott kireszavazzunk.hu iránymutatása szerint a legesélyesebb jelölt a jobbikos Bereczki Miklós, de csak abban az esetben, ha nincs visszalépés az MSZP-DK-P, vagy az Együtt és az LMP, Momentum részéről.

Az ellenzéki pártok között Csepelen és Soroksáron az Iránytű szerint önmagában a Jobbik a legerősebb 21 százalékkal, azonban ha az egyes jelöltek mögött álló jelölőzservezetek össztámogatottságát vesszük, akkor az MSZP+DK+Párbeszéd megelőzi a Jobbikot a maga 26 százalékával.

Minden egyben

Mindent egybevetve ennek a posztnak a végére sem írhatunk mást, mint az elejére. A masszív többség (a választók közel kétharmada) kormányváltó hangulatban van ma Csepelen és Soroksáron, de ez a többség csak akkor fogja tudni érvényesíteni akaratát, ha lesz olyan ellenzéki jelölt, akire egy irányba szavazhat.

Ahogy a Közös Ország is megállapítja: a 21. kerület olyan szinten ellenzéki érzelmű, hogy a hagyományos baloldali fölény ellenére elméletben még a jobbikos jelölt is esélyes kihívója lehetne Németh Szilárdnak. Azt ugyanakkor aligha vitatja bárki is, hogy baloldali együttműködés nélkül még a “vörös” Csepel is narancsba borulhat áprilisban.

Ezt jó lenne elkerülni.