Választás 2018 – a csepeli Fidesz meg is találta a brutális csalássorozat felelősét

Közzétéve

Némi hallgatás után azért a csepeli Fidesz, élén Ábel Attila kommunikációs mindenessel is megtalálta a hangját a csepeli választási csalási ügyben.

Igen, jól gondolják. Természetesen a botrányt kirobbantó szocialistákban, konkrétan Bangóné Borbély Ildikó személyében, aki Németh Szilárd legnagyobb támogatottsággal bíró ellenfele Csepelen és Soroksáron.

A hétfőn robbant, országos szinten is példátlan botrányról a 21óra több posztban is beszámolt. Eddig azt lehet biztosan tudni, hogy

több mint kéttucat kamupárt több mint ezer (!) elhunyt csepeli lakos adataival élhetett vissza a jelölti ajánlásgyűjtés során, volt olyan jelölt, akinek az ajánlásainak több mint a felét (!) halottak „adták”.

Az MSZP-s kezdeményezésre hétfőn összeült helyi választási bizottság az ajánlóívek tüzetes átvizsgálása után végül 23 párt esetében tett feljelentést.

A Fidesz kedden megpróbált ugyan egy újabb bizottsági ülést összehívni, amin vélhetően vissza akarták vonatni a bizottsággal a hétfői határozatát és a feljelentéseket, a taktikusan távol maradó ellenzéki delegáltak nélkül azonban ez nem történhetett meg.

Visszatérve Bangónéra. Németh Szilárd már kedden feljelentéssel fenyegette meg az MSZP, a Párbeszéd, valamint a DK, a Szolidaritás Mozgalom és a Liberálisok közös csepeli jelöltjét, amiért ki merte jelenteni, hogy

Csepelen is csak egyetlen párt van, amelynek érdeke, hogy az ellenzéki szavazatok minél többfelé menjenek. Ez pedig a kormánypárt.”

Ezután Ábel Attila vicces nyilatkozatot adott a csepel.info blognak (ami önmagában is vicces). A csepeli Fidesz-elnök ebben azt mondja, a Fidesznek nem is érdeke a sok kis érdektelen kamupárt indulása, a cikkben pedig az áll, hogy az MSZP és Bangóné csak botrányt akart kelteni, amikor arról beszélt, hogy 1000-nél is több esetben visszaéltek elhunyt személyek neveivel.

Ábel Attila szerint ők az elmúlt nyolc év munkájával és az ország védelmével kampányolnak, amire büszkék is lehetnek, tehát semmi szükségük különféle álellenzéki kamupártok indulásának támogatására.

Az országban amúgy nem egy helyen igen gyanús a kormánypártok és a kamupártok közti kooperáció. Például a VI-VII. Fidesz és a Lendülettel párt jelöltjének ajánlólevelein közel 350 azonos ajánló szerepelt eltérő aláírásokkal, ez pedig arra utal, hogy a két párt összejátszott.