Választás 2018 – Némethék nagy átvágása

Közzétéve

A kampányra való tekintettel a Fidesz hétfőn sürgősségi jelleggel átadta a Dél-pesti Kórház sürgősséggel felújított sürgősségi részlegét.

Hogy a sürgősségi osztály, meg úgy általában a Dél-pesti ügye az elmúlt években mennyire volt sürgős Németh Szilárdnak, meg úgy általában a Fidesznek, arról korábban a 21óra is több alkalommal írt. Az például egy emlékezetes eset volt, amikor egy nő 18 órát várakozott a Dél-pesti sürgősségi osztályán. A nő elmondása szerint a betegek a székeken és a földön aludva vártak a sorukra, volt olyan magatehetetlen idős asszony, akit órákra magára hagytak a folyosón.

De szimbolikus pillanat volt az is, amikor Németh Szilárd a parlamentben nemet mondott a Dél-pesti kórház eszközbeszerzését célzó javaslatra egyszerűen csak azért, mert azt egy ellenzéki képviselő terjesztette be a parlamentnek.

Ezzel együtt szép lett persze az új osztály, igaz, a rá költött 125 millió forint töredéke csupán annak a 4500 milliónak, amiből Németh saját bejáratú csepeli csarnoka épülhet fel, szintén a kormány jóvoltából, szintén közpénzből. És itt jön képbe a Republikon Intézet friss felmérése, amelyből kiderül egyrészt, hogy

az egészségügyi problémák megoldását a választók nagy többsége (70 százaléka) az államtól várja, és nem érzi úgy, hogy a magántőke bevonása segítene.

Ez ugye azért érdekes, mert a Fidesz az elmúlt években gyakorlatilag fizetőssé tette az ellátást azzal, hogy a rendszerből hiányzó emberi, és anyagi erőforrások miatt olyan hosszú várakozási idők torlódtak fel, hogy aki gyógyulni szeretne, nem pedig csak várakozni, annak bizony a zsebébe kell nyúlnia ahhoz, hogy 21. századi színvonalú ellátást kapjon.

A 24.hu megrendelésére készült kutatás másik fontos megállapítása, hogy a teljes népesség csaknem kétharmada (62 százaléka) gondolja azt, hogy nem stadionokat, hanem kórházakat kellene építeni és felújítani. Itt utalnánk vissza egyrészt a KDNP-s Harrach atya elhíresült mondatára, másrészt a már említett Németh Szilárd-sportcsarnokra.)

Nem véletlen, hogy az ellenzéki pártok egytől egyig hangsúlyozzák: kormányra kerülésük esetén egyik első dolguk lesz, hogy helyére teszik az egészségügyet. Nyilván ezt az ígéretet az egyes pártok többé-kevésbé hiteles arcokkal igyekeznek eladni a választópolgároknak. Karácsony Gergely és az általa vezetett MSZP-Párbeszéd szövetség például az egyik leghitelesebb magyar egészségpolitikust „igazolta le”, hogy láthatóvá tegye: komolyan gondolja a rendszer rendbe tételét.

Előtérben Karácsony Gergely, úgy is, mint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, és Komáromi Zoltán, úgy is, mint háziorvos.

Komáromi Zoltán éppen hétfőn, Németh-féle szalagátvágás napján arról beszélt, hogy az alapoknál, a mentőszolgálatnál, a háziorvosi ellátásnál, az alapellátó fogorvosi ellátásnál és sürgősségi ellátásnál kezdenek, hogy az emberek a lakóhelyükhöz közelebb és időben kapják meg a diagnosztikai, terápiás ellátásokat. Ígéri: a következő parlamenti ciklus végére garantálják az egészségügy működőképességét, a benne dolgozók egzisztenciális biztonságát és minden beteg ellátási biztonságát.

Ugyanekkor Karácsony Gergely bejelentette: a programjának az egészségügy talpra állítása az egyik legfontosabb része, többet és jobban kell költeni ezen a területen. A kiesett forrásokat először is vissza kell pótolni, mert az Orbán-kormány rengeteget vont ki az egészségügyből és ezeknek a forrásoknak a felét stadionokra költötte, miközben Magyarország az utolsók közé került az egészségre költött pénzek összehasonlításánál. Ha ez megtörtént, 50%-os béremelés, valamint a szegények és gazdagok közötti egyenlőtlenségek megszüntetése lesznek a Karácsony-kormány prioritásai – mondta.