Üstbe ment tervek?

Közzétéve

Ment a fideszes beetetés a választás előtt – a 21. kerületben különösen. A csepeliek végül nem kajálták be Németh Szilárd tuti receptjét. Ám kérdés, mi lesz a fideszes nagyember nagy terveivel most, hogy kiderült: az itt élők változatlanul nem kérnek belőle.

Bővebben >>

Továbbra is bajban a Csepeli Munkásotthon

Közzétéve

Kezdjük a jó hírrel: örömmel jelentette be a közel 100 éves kulturális intézmény vezetője a hónap elején, hogy hivatalosan is elbukott a csepeliek művelődési központja ellen nyolc éve folytatott fideszes “hódító” hadjárat.

Takács Mónika, a Munkásotthon igazgatója ezt arra a bírósági döntésre hivatkozva közölte, amely immár jogerősen is kimondta:

Németh Szilárd nem lehet a Munkásotthont kezelő alapítvány egyszemélyes kurátora.

A kulturális szakma és a közönség által is elismert intézmény helyzete ugyanakkor a Kúria döntésétől függetlenül bizonytalan. Sajnos a napi szintű működéshez ugyanis a jogi és erkölcsi alap kevés, abból nem lehet villanyszámlát, vagy alkalmazottakat fizetni.

Az 5400 négyzetméteren álló komplexum fenntartása sosem volt könnyű. Azóta azonban rettenetesen nehéz, mióta a Fidesz, illetve Németh Szilárd 2010 őszén belakta magát városvezetésbe, és egyértelművé vált, hogy bekebelezné a szerinte csak szocialista pártszékháznak használt házat.

A Munkásotthont működtető alapítvány szakmai munkája a Kúria döntése után úgy tűnik biztosított, azonban az anyagi nehézségei továbbra is porondon vannak.

2010 óta a Németh-féle hozzáállásnak “hála”, a milliárdos költségvetésű csepeli önkormányzat egy, azaz egyetlen forinttal sem járult hozzá sem a patinás Munkásotthon, de a házban működő, csodaszép színházteremmel rendelkező Csepel Színház működéséhez sem.

Ráadásul a kizárólag saját bevételeiből (színház- és egyéb jegyeladások, adományok, alternatív pályázatok stb.) működő központot nem csak az önkormányzati támogatástól, hanem az állami forrásoktól is elvágta a Fidesz, több tízmillió forinttal rövidítve meg a Munkásotthont, a csepeli kultúrát.

A Németh-féle önkormányzat 2010 után a helyi forrásoktól elvágta a kulturális szakma által kiválónak ítélt intézményt, sőt az utóbbi években már az állami támogatásait is megvonatta.

Valóban nagyon nehéz a Munkásotthon helyzete – erősítette meg a 21órának Takács Mónika.

Hiába utasította el Némethék lenyúlási kísérletét a Kúria, a gazdasági ellehetetlenítés tovább folytatódik. Úgy néz ki, hogy a 2018-as állami működési támogatási pályázatra sem ítélnek meg a Munkásotthonnak egy forintot sem.

Vélhetően Németh Szilárd személyes közbenjárására, ugyanis szakmai indokot továbbra sem tud megnevezni a támogatásokat elbíráló kulturális államtitkárság – véli Takács Mónika.

Takács Mónika, önkormányzati képviselőként a kerületi képviselőtestületben is többször szót emelt a Munkásotthon kivéreztetése ellen.

Mi csak azt szeretnénk, hogy szakmai, és ne politikai alapon döntsenek. Most ez nem így van, ezért csak a független kultúra és a minőségi szórakoztatás mellett elkötelezett emberek támogatására számíthatunk – mondja.

Meg adott esetben a csepeli ellenzéki pártokra. Úgy tudjuk, a Munkásotthon nehéz helyzetének tudatában a Fideszen kívüli helyi politikai szervezetek a közeljövőben közös megmozdulásra hívják híveiket az intézmény elé, a független kultúra védelmében.

Információink szerint a baloldali elfogultsággal nem vádolható Jobbik sem zárkózik el a Munkásotthon melletti kiállástól, cáfolva Németh Szilárd és a csepeli Fidesz “legerősebb” érvét, mi szerint azért kell nekik átvenni a Munkásotthon feletti irányítást, mert az egy ilyen baloldali bázis, vagy mi.

Mindenesetre aki úgy gondolja, hogy nem pusztán Németh Szilárd pacalpörköltje jelenti a csepeli kultúrát, de a nagyétvágyú fideszes politikus konyhaművészetén túli értékek is akadnak, amiket támogatni érdemes, az ma is megteheti, mondjuk egy minőségi koncert, vagy egy jó színházi előadás megtekintésével, illetve akár az adója 1%-ának felajánlásával: