Üstbe ment tervek?

Közzétéve

Ment a fideszes beetetés a választás előtt – a 21. kerületben különösen. A csepeliek végül nem kajálták be Németh Szilárd tuti receptjét. Ám kérdés, mi lesz a fideszes nagyember nagy terveivel most, hogy kiderült: az itt élők változatlanul nem kérnek belőle.

Április 8-án alapvetően két dolog derült ki:

Egy: a 21. kerületiek többsége továbbra sem kér Németh Szilárdból és a Fideszből.

Kettő: országos szinten várhatóan a következő négy évben is a Fidesz fog kormányozni.

Csepeli szempontból a fentiek után egy fontos kérdés maradt:

mi lesz mindazzal a sok széppel és jóval, amit Németh Szilárd és csapata a választási kampányban előrevetített.

A Fidesz által Csepelnek beígért fejlesztéseket felsorolni sem egyszerű, aki azonban hétről hétre gondosan eltette a Csepeli Hírmondó néven közpénzből kiadott fideszes pártújságot, pontosan tudja, hogy

ígért Németh Szilárd űrközpontot leszámítva a Csepel Művek átfogó rehabilitációjától kezdve honvédségi toborzóközponton át, a híd- és útfelújításokon, építéseken, egészségügyi és egyéb szociális célú fejlesztéseken keresztül egészen az óvoda-és iskolafelújításig gyakorlatilag mindent.

Egyet nem ígért meg sajnos a csepeliek nagy jótevőjeként beállított fideszes politikus: hogy a nagy tervek akkor is maradéktalanul megvalósulnak, ha a a kerületben élők ne adj’ Isten helyette valaki másnak, mondjuk az egyetlen állva maradt ellenzéki jelöltnek szavaznak bizalmat.

Természetesen azt nem is feltételezzük, hogy a kerületi fideszes vezetés és média által a csepeliek nagy barátjaként bemutatott Németh az országos politikai kapcsolatait a következő években arra használná, hogy direkt keresztbe tegyen az itt élőknek. Hiszen ő ilyet csak egészen kivételes esetekben tesz, például a nagy múltú, országosan elismert Munkásotthon, vagy a Csepel SC sporttelepének véreztetése céljából.

A továbbiakban néhány kiemeltnek tűnő beruházáson keresztül át is tekintjük, mi minden valósulhat meg a beharangozott nagy tervekből Csepelen a következő években.

Kitakarít itt?  – Németh Szilárd Csarnok

Ha van fejlesztés, ami igen jó eséllyel megvalósul, az a Hollandi úti zöldövezetre álmodott, úgynevezett „multifunkciós” birkózócsarnok. Erről már sokat írtunk mi is, bár az átlag csepeli valószínűleg továbbra is mindössze annyit tud róla, hogy ez az a 4,5 milliárdos projekt, amit Németh Szilárd egyszemélyi irányítású magánalapítványa ügyez, 100%-ban közpénzből természetesen. Azonban itt már azt is tudni lehet, hogy a kivitelező egy vagontakarításban utazó cég lesz, szóval minden sínen van.

Gimme gimme Jedlik gimi

Németh Szilárd egykori gimnáziumának felújítására is igen jó esélyt adunk, már csak azért is, mert a renovációra szánt ötmilliárd forint már ott figyel az önkormányzat számláján. Hogy mi kerül 5000 millióba egy gimnázium felújításán, azt a mai napig nem tudjuk, mindenesetre itt írtunk róla többek között.

Toborzó

Egyelőre várat magára a Magyar Honvédség és a csepeli önkormányzat közös projektjeként beharangozott terv megvalósulása, mi szerint honvédségi toborzóiroda nyílik a 21. kerületben. Ez a projekt immár több sebből is vérzik, hiszen a két bejelentője közül Némethet nem választották képviselőnek csepeli színekben, és Simicskó István sem honvédelmi miniszter gyakorlatilag már.

Új Duna-híd

Épp a minap jött a hír, hogy bemutatták, milyen lehet az új csepeli híd. Ilyen:

Ugyanakkor a csepeliek többsége alighanem már annak is nagyon örülne, ha a totálisan rottyon lévő, lassan tényleg használhatatlan Gubacsi híd felújítását a csepeli önkormányzattal közösen végre nem csak tervszinten folytatná a kormányzat.

Nagyipari ígéretek

Soha nem látott fejlődésnek indulhat Csepel a Weiss Manfréd Tervvel az elkövetkezendő évtizedben. A Németh Szilárd országgyűlési képviselő nevével fémjelzett program a kerület teljes megújítását eredményezheti – harsogta a kerületi média a kampányban.

Nagy kérdés, lesz-e bármi ezekből a tervekből, különös tekintettel arra a tényre, hogy a művek területén működő vállalkozások információink szerint már annak is örülnének, ha a kerületi vezetés lenne szíves kiküldeni pár konténerszállítót, akik felpakolnák és elvinnék az évek (évtizedek) óta gyűlő sittet és illegális hulladékot.

Természetesen nem gondoljuk, hogy a Fidesz számára Csepelen ismét kudarcot hozó választást követően minden terv megy a levesbe. Már csak a közelgő önkormányzati választás miatt sem. Németh Szilárd receptrovata mondjuk valószínűleg nem folytatódik, de ettől függetlenül a fejlesztéseket még nem feltétlenül kellene totál lekeverni.