Máris elfelejtették Tóth II. Józsefet Csepel “sportbarát” vezetői

Közzétéve

A tavaly ősszel elhunyt csepeli labdarúgó, Tóth II. József november 25-én felavatott egész alakos bronzszobra május 16-án nem maradhatott koszorú nélkül. A magyar futball aranykorszakának utolsó legendája, a Csepel SC örökös bajnoka ezen a napon ünnepelte volna ugyanis a 89. születésnapját.

Nem is maradt el a legendás labdarúgóról való megemlékezés:

A Csepel FC vezetősége a Csepel sporttelep tőszomszédságában felállított szobornál koszorúzással és gyertyagyújtással emlékezett a kiváló csepeli sportemberre. Emlékét megőrizzük!

– írják a 106 éves Csepel FC hivatalos honlapján.

Minden jel szerint megfeledkezett ugyanakkor Bozsi bácsiról a csepeli önkormányzat. Legalábbis nyoma nincs a szobornál annak, hogy Borbély Lénárd, netán valamelyik helyettese legalább egy szál virág erejéig megtisztelte volna a legendát a születése napján.

Mondjuk ki: valószínűleg eszükbe se jutott, hogy nem egészen fél esztendővel ezelőtt azzal avatták föl a két egykori csepeli klasszis szobrát, hogy “a jövőnek üzennek, amikor ápolják a híres elődök emlékét…”.

Igaz, arról már a tavaly novemberi 25-i “ünnepélyes” szoboravatón meggyőződhettünk, hogy Csepel elöljárói sajátos stílusban ápolják a helyi hírességek emlékét: Borbély Lénárd olyan beszédet mondott a Czibor Zoltánt és Tóth II. Józsefet ábrázoló Béke téri szobor avatóünnepségén, mintha a csepeli Fidesz kihelyezett taggyűlésén szólalt volna fel.

Azon a tavaly novemberi ünnepségen természetesen ott volt Németh Szilárd, kerületünk nagy jótevője is. Idén májusban már nem volt ott sem Borbély Lénárd, sem Németh Szilárd a Czibor Zoltánnak és Tóth II. Józsefnek emléket állító alkotásnál.

Tavaly novemberben még ott volt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő is.

(Képek: csepelfc.hu, csepel.hu)