Losonci Róbert ülhet Hudák János helyére az önkormányzatba

Közzétéve

A Párbeszéd csepeli képviselője bő hónapja jelentette be, hogy lemond a csepeli önkormányzati képviselői mandátumáról. Helyét az MSZP-s Losonci Róbert veheti át a 21 tagú kerületi képviselőtestületben.

A 2014-es önkormányzati választáson szocialista színekben induló Losonci Róbert lehet Hudák János utódja a csepeli önkormányzatban, miután a Párbeszéd volt politikusa helyét újabb párbeszédes politikus nem kívánta elfoglalni.

Mint ismert, a legutóbbi helyi választáson az MSZP, a DK, illetve az akkor még létező Együtt-PM szövetség közös egyéni jelöltekkel és közös listával indult. Ezen a listán Hudák János után közvetlenül Losonci következett, így papírforma szerint őt illeti a felszabaduló képviselői hely.

Úgy tudjuk, ennek ellenére felmerült, hogy Hudák egykori jelölőszervezetének tagjai közül kerüljön ki az utóda, függetlenül attól, hogy azóta a PM-ből Párbeszéd lett, az Együtt pedig megszűnt – a szabályok szerint ugyanis a közös listán szereplők közül bárki beülhet a testületbe.

A baloldali ellenzék közös, 2014-es listája. (Forrás: valasztas.hu)

Információink szerint az MSZP nem gördített akadályt az elé, hogy egy volt PM-es vegye át Hudák helyét, ám megállapodás végül nem született. Ezután ülhet a testületbe a tősgyökeres csepeli családból származó Losonci Róbert.

A 2014-es választáson a Csepel-Belvárosban induló, az egyéni győzelemről pár tucat szavazattal lemaradó 46 éves kisgyermekes családapa ezer szálon kötődik a 21. kerülethez. Jelenleg a legmagasabban jegyzett kerületi felnőtt futballcsapat egyik tulajdonosa, édesapja, Losonci Flórián pedig a Csepel SC legendás labdarúgója, majd vezetője volt.

Losonci Róbert (Forrás: Facebook)
A fotó bal oldalán a leendő önkormányzati képviselő. A 2011-ben készült képen a szintén szocialista színekben politizáló Takács Krisztián mellett Sepp Blatter korábbi FIFA-elnök látható egy palesztin futballtornán, amit a Csepel FC nyert. (Forrás: csepelfc.hu)