Csepeli Strand: a lakájmédia csobbant, a polgármester koppant

Közzétéve

Az idei legnagyobb melegben nem csak a Hollandi úton, de Borbély Lénárd Facebook-oldalán is forró a hangulat.

Büszkén posztolta ki a minap a csepeli polgármester, hogy a Lokál című ingyenes terjesztésű budapesti újság munkatársai tesztelés céljából bejárták a Csepeli Strandot, és pestiesen szólva mindent királynak, királyul szólva pedig mindent nagyon szépnek, mindent nagyon jónak találtak.

Sőt nem csak a kormányközeli médiaműhely munkatársai, hanem a szép színes képekkel, és persze mindennel nagyon elégedett arcokkal illusztrált cikk nyilatkozói is:

“Idén most jöttünk ki először strandolni. Jót tett neki, hogy kipofozták, elégedettek vagyunk és jól érezzük magunkat” – újságolja például lelkesen egy kétgyermekes anyuka. “Jól érezzük magunkat, tetszik a strand” – ez  egy Hollandiából a Hollandi útra tévedt anyuka véleménye.

De a csepeliek nevében nyilatkozó fiatal lány sem panaszkodik semmire:

“gyakran jövünk ide napozni és úszni. Jó, hogy nem kell beutaznunk a belvárosba vagy más kerületbe, ha vízparton szeretnénk tölteni a napot.”

Nem úgy a polgármesteri Facebook-posztot kommentelő csepeliek, akik valahogy nem látják olyan csúcsszupernek az elmúlt években többször renovált fürdőkomplexumot (talán nem olvasták el elég figyelmesen az erősen PR-szagú Lokál-cikket).

Az egyik kommentelő szerint speciel a WC a legtávolabbi ponton van, az is olyan, mint amit 20 éve nem takarítottak:

“Ezt kellene először rendbe vágni, mert tudjuk hova mennek inkább az emberek helyette”

– írja, hozzátéve, hogy a medencék alján található lerakódások sem épp a tisztaság jelei.

A kommentelő nagyon korrekt módon egyébként azt is megjegyzi, hogy építő jellegű kritikának szánja a fentieket, és lehet érdemesebb az egyszeri fizető vendéget kérdezni, mint a Lokál című pártlapot, ha már a köz érdekében locsolnak rá százmilliókat.

“Azért a tisztaságra adott pontszám részemről megkérdőjelezendő. A medence alja,széle már szinte gusztustalan az ott lévő “nem tudom mitől. A női öltöző, zuhany koszos, pókhálós. De nagyon-nagyon”

– panaszolja egy hölgy hozzászóló, és nincs egyedül a véleményével.

“Sajnálom hogy csak ennyi lett a nagy átalakításból. Reméltem a tisztaságra jobban figyelnek, de olvasva a hozzászólásokat nem megyek erre a strandra, pedig ez van a lakhelyemhez a legközelebb”

– foglalta össze egy másik hozzászóló.

A végső döfést pedig az a véleményező vihette be, aki szerint

“a dicsekvésre írt hozzászólásokra talán illene reagálni az illetékeseknek.Ilyenkor csak lapítás van.Én jobban hiszek a kommentáló csepelieknek, mint a fizetett firkászoknak.”

Aki az összes, Csepeli Stranddal kapcsolatos kommentre kíváncsi, keresse fel bátran Borbély Lénárd hivatalos Facebook-oldalát!

(Kiemelt kép: Lokál.hu)