Ez ám a Haladás: ismét első osztályú foci Csepelen!

Közzétéve

Egy hete megszerezte második győzelmét a Csepel FC felnőtt csapata az NBIII idei kiírásában, és bár ma délután még vár a kék-piros legénységre egy Ménfőcsanak ellenik idegenbeli bajnoki mérkőzés, a Szigetországban már minden Csepel-drukker az egy hét múlva sorra kerülő hazai Magyar Kupa meccset várja.

Merthogy a labdarúgó Magyar Kupában az első osztályú Szombathelyi Haladást fogadjuk a Béke téri stadionban szeptember 23-án, vasárnap 15 órakor.

Az emlékezetesnek ígérkező meccsnek már Facebook-eseménye is van, és bár erre az összecsapásra a szezonbérletek nem érvényesek, vélhetően az átlagosnál is többen látogatnak majd ki a Béke térre egy hét múlva. Ugyanis hiába a dicső múlt, a szám szerint négy NBI-es bajnoki cím, az utóbbi években (évtizedekben…) nem mindennapos esemény, ha első osztályú gárda érkezik a Csepel Stadionba.

Legutóbb erre 2015-ben, szintén a Magyar Kupa küzdelmeinek keretében került sor, akkor a Békéscsaba látogatott a Szigetországba, és nyert 1-0-ra a kék-piros legénység ellen, előtte pedig talán 2001-ben, az akkor igen acélosnak számító Dunaferrel találkozott a mi vasgyári alakulatunk, és szenvedett sima, 3-0-ás kupavereséget, emlékeink szerint a legendás Puhl Sándor játékvezetése mellett.

Ha már az emlékezetes meccseknél tartunk, ne felejtsük el, hogy 2016 márciusában a Csepel FC FTC II elleni bajnoki meccsén gyakorlatilag telt ház jött össze, ami több mint 10 ezer nézőt jelent. Nem lehetetlen tehát, hogy ismét megteljenek a sokat látott Béke téri lelátók.

2016 tavaszán sikerült legyőzni a zöld-fehéreket. (Forrás: csepelik.blog.hu)
(Forrás: meccsrejaras.blogspot.hu)

A szombathelyi zöld-fehérek elleni meccsre a jegyek egyébként egységes áron, 1000 forintért lesznek kaphatók a találkozó napján a helyszínen a Csepel FC hivatalos honlapjának előzetes tájékoztatása szerint. További információk a meccs Facebook-eseményének oldalán!

(Kiemelt kép: Facebook/Csepel FC)