“Pénzt kell belerakni az egészségügybe”

Közzétéve

Az Országgyűlésben hétfőn napirend előtti felszólalásában Bangóné Borbély Ildikó az elmúlt hetek negatív egészségügyi híreit sorolva sürgette, hogy “pénzt kell belerakni az egészségügybe”.

Míg a kormány azt állítja, az MSZP kormányzása idején hatezer egészségügyi dolgozót bocsátottak el, addig a tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek 85 százaléka a Fidesz-kormányok alatt üresedett meg – mondta.

A csepeli szocialisták elnöke kijelentette: a sürgősségi ellátásban a szükséges szakemberek 25 százaléka sincs meg.

Szóvá tette, hogy a Fidesz azt állítja, az MSZP fizetőssé tette az egészségügyet, ezzel szemben az egy főre jutó magán-gyógyszerkiadások mára már meghaladják az állami kiadásokat.

Kitért arra, hogy Kásler Miklós szakminiszter a tízparancsolatot nevezte a legjobb népegészségügyi programnak.

Ne ölj! – idézte a tízparancsolatot, hozzátéve: a kormány jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar családokra és az egészségügyre.

Bangóné Borbély Ildikó később az életszínvonalról, a szegénységről is tett fel kérdést Orbán Viktornak a parlamentben. Itt Orbán helyett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válaszolt neki, aki nem állta meg, hogy vissza ne nyúljon Rákosi Mátyásig és a szocializmusig, amely megalapozta az ország leszakadását.

Az MSZP csepeli szervezetét vezető Bangóné viszont válaszában azt mondta, nem csak ő köszönhet sokat annak a rendszernek, de azok a fideszesek is, akik között többen amúgy a szocializmus kegyeltjei közé tartoztak.