Együtt és külön – alakulóban az ellenzék Csepelen

Közzétéve

Az 56-os forradalom évfordulójához közeledve körvonalazódni látszanak az erővonalak a 21. kerületben.

Mint megírtuk, közösen ünnepli idén az 1956-os forradalom évfordulóját Csepelen az MSZP, a DK, a Párbeszéd, valamint a Csepelért Egyesület. Az ellenzéki pártok és a civilek együttes kiállása jelzésértékkel bír, annál is inkább, mert úgy tudjuk, ezek a szervezetek nem kérnek az önkormányzat által szervezett ünnepségből.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták kerületi elnöke ez utóbbi gesztussal kapcsolatban a 21órának megerősítette, nem kívánnak közösen ünnepelni azokkal, akik amúgy folyamatosan szembe mennek 1956 őszének demokratikus forradalmi törekvéseivel.

A mindent erőből, a másik véleményét semmibevevő vezetői felfogás, amivel Borbély Lénárdék viszik a várost, nem minket, ellenzéki képviselőket minősít

– mondja. Ez Németh Szilárd hagyománya, mi viszont nem kérünk belőle, inkább a kerületi emberekkel és a civilekkel tartunk október 23-án – indokolt.

Az a lenéző, lekezelő és alpári stílus, amit a fideszesek az önkormányzat képviselőtestületi ülésein folymatosan megengednek maguknak, közvetlenül minket érint, de valójában a csepeli lakosságot veszi semmibe – tette hozzá a csepeli MSZP elnöke.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a balodali ellenzéki pártok és a civilek egymásra találása azt jelzi: Csepelen van akarat arra, hogy a korábbi  sérelmeken felülemelkedve, értékalapon, egyfajta egységfront alakuljon a fideszes nyomulással és túlerővel szemben.

Az a cél, hogy ez az akarat, valamint a csepeliek érezhető változási iránti igénye egymásra találjon

– fogalmazott.

A kiemelt képen az MSZP, a Párbeszéd és a Csepelért Egyesület közös kitelepülése 2018. október 19-én a Csepeli Piacnál. Az ellenzéki pártok és a civilek hazánk Európai Ügyészséghez való csatlakozásáért gyűjtenek támogató aláírásokat.

A korrupcióellenes kezdeményezésről itt tudhatnak meg többet, de a lényege annyi, hogy

amit nem tudnak odafönt ellopni a közösből, az a pénz megmarad Önöknek, például óvoda, iskola, vagy éppen kórházfelújításra.