A szocialisták Takács Krisztián mellett állnak

Közzétéve

Önkormányzati képviselőnket azért marasztalta el a bíróság, mert több mint tíz éve építeni mert a csepeli gyerekeknek egy focipályát a saját pénzéből – írta Facebook-oldalán Bangóné Borbély Ildikó.

Az MSZP Csepeli Szervezetének elnöke szerint eközben a közpénzből épülő állami stadionok körül virágzik a korrupció, de ez éppúgy nem zavarja a mai magyar igazságszolgáltatást, mint a miniszterelnök vejének, vagy éppen falubeli jó barátjának napi százmilliókkal való gyarapodása.

Takács Krisztiánt tegnap 2,3 millió forint kártérítés befizetésére kötelezte a bíróság abban az ügyben, amiben a fideszes városvezetők

azzal találták meg hogy sikkasztott, mert a saját pénzéből építeni mert egy iskolai focipályát.

Bangóné Borbély Ildikó egy hivatalos közleményt is kiadott tegnap. Ebben többek között azt írja, az MSZP Csepeli Szervezete szolidáris Takács Krisztiánnal, akinek az egyetlen „bűne”, hogy a kerület sportjáért folytatott kitartó munkáját szocialistaként végzi, és a csepeliek egymás után kétszer is közvetlenül szavaztak bizalmat neki.

A csepeli MSZP szerint

az a Fidesz kiált most korrupciót, amelynek a felső köre százmilliókkal gazdagszik naponta.

Méghozzá egészen nyilvánvaló módon jogtalan előnyök révén. A szocialisták szerint álságosak a közpénzekért aggódó fideszes hangok, mert pont a Fidesz-kormány az, amely Európában szinte egyedülálló módon elutasítja a közös uniós ügyészséghez való csatlakozást, ami a közbeszerzések körüli korrupció felszámolására jön létre.

Megjegyzik azt is, hogy Németh Szilárd a mai napig tízmilliókkal tartozik a csepelieknek, mert nem fizette vissza a kerületi kasszába azt a pénzt, amiből a tavaszi választás előtt megjelent önkormányzati lapokat kiadták, amikben kizárólag őt reklámozták, és amiért az önkormányzatot jogerősen elmarasztalták.

Az ellenzék nem kér Borbély Lénárd one-man show-jából

Közzétéve

Talán emlékeznek rá, a 21óra is beszámolt a csepeli önkormányzat legutóbbi éves közmeghallgatásáról, ami leginkább egy fideszes fórumra hasonlított. Ha esetleg nem, itt olvashatnak róla egy összefoglalót.

A fideszes városvezetők a tavalyi “közönségsikerükből” kiindulva most ősszel is hasonló módon tervezik megrendezni a közmeghallgatást, ám az idei felvonás egész biztosan nem lesz olyan, mint a tavalyi. Lehet, hogy a fideszes önkormányzati képviselők biodíszletként ezúttal is ott lesznek, az ellenzék viszont- a legutóbbi tapasztalatokból kiindulva – ezúttal nem fog elmenni rá, és a csepelieknek sem ajánják a “fideszes fórumon” való részvételt.

Előbb lássuk, mit mond a kerületi képviselőtestület legnagyobb ellenzéki frakciójának vezetője:

“a szocialista kepviselők nem kívánnak ezen a közmeghallgatásnak hívott fideszes fórumon részt venni, helyette aznap is aláírásokat fognak gyűjteni hazánk európai uniós ügyészséghez való csatlakozása érdekében.

Várjuk tehát a csepelieket a kitelepülőpultjainknál, annál is inkább, mert a magyar ügyészseg botrányos módon nem talált kifogást a miniszterelnök vejét érintő közvilágítási ügyben sem!”

– nyilatkozta Szenteczky János frakcióvezető.

Borka-Szász Tamás DK-s képviselő pedig a következő levelet küldte Borbély Lénárd polgármesternek:

Tisztelt Polgármester Úr!

A közmeghallgatáson sajnos munkaelfoglaltság miatt részt venni nem tudok.

Annyira sajnálom, hogy szavakat nem találok rá.

Egyben szeretném kifejezni őszinte együttérzésemet azon csepeli lakók felé, akik szabad idejüket feláldozva elmennek ezekre a közmeghallgatásnak csúfolt, alibi rendezvényekre.

Miközben az SZMSZ-ünk szerint a közmeghallgatást a Képviselő-testület tartja (és nem a polgármester!), 2010 óta minden meghallgatás rejtélyes okokból kizárólag a polgármester „one-man-show”-ját jelenti.

Kizárólag ő beszélhet, általában hosszú és dögunalmas prezentációkat tart az önkormányzati vezetés „fantasztikus sikereiről”, vagy éppen az aktuálisan kiadott központi fideszes propagandát tolja a lakók arcába.

Ezeken a polgármesternek kellene hallgatnia a közt, mégis a köz kénytelen hallgatni őt – és a csepeliek örülhetnek, ha nagy kegyesen pár kérdést engednek nekik a végén, maradék időben.

A Képviselő-testület többi tagját kérdezni nem lehet, a képviselők az elhangzottakhoz hozzá sem szólhatnak, érdemi kiegészítést nem tehetnek.

Oda vannak rendelve biodíszletnek, és ez szerintem még a kormánypárti képviselőkkel szemben is méltatlan eljárás.

A képviselőket megválasztó csepeli emberekről nem is beszélve…

Tisztelettel,

Borka-Szász Tamás

képviselő

Csepel FC: látványos búcsúra készülnek a szurkolók

Közzétéve

Kedves Szurkolótársak, Szimpatizánsok! November 11-én vasárnap 13.30-kor az őszi szezon utolsó hazai meccsén fogadjuk a patinás FC Nagykanizsa csapatát

– jelent meg a  Csepel FC szurkolói oldalán.

Az Islander Division tagjai és a 4-es álló közönsége szeretné meghálálni a Csepel FC szurkolóinak az egész éves támogatást, ezért a mérkőzés alatt és után lelátói koreográfiával, élőképpel és hangulatfokozó eszközökkel fogjuk buzdítani a csapatot és búcsúzunk a hazai pályától 2018-ra

– írják.

A koreográfia apropója, hogy az 1956-os forradalom legtovább Csepelen tartott ki egészen november 11.-ig álltunk harcban.

A felhívást jegyző Bosnyák Norbert a 21óra érdeklődésére elmondta, minden érdeklődőt várnak szeretettel, sőt arra kérik a Csepel-család tagjait, hogy ezúttal a közvetlen családtagjaikat is vegyék rá, hogy kijöjjenek a Béke téri stadionba.

“Legyünk együtt minél többen, és bíztassuk mindvégig becsülettel a fiúkat, ahogy a csepeli hagyományokhoz illik”

– fogalmazott.

Szükség is lesz a bíztatásra, a Csepel FC ugyanis sajnos nem a legszebb napjait idézve szerepel az idei szezonban: jelenleg a 16 csapatos Nyugat csoport 14. helyén állnak a fiúk. A vasárnapi ellenfél, a szintén komoly NB1-es hagyományokkal bíró Nagykanizsa pedig a nyolcadik.