Hétszerhárom 21 – heti hírösszefoglaló

Közzétéve

A múlt heti után itt a friss, ezüstvasárnapi hírösszefoglaló., azaz a hét három legfontosabb híre Csepelen.

Az önkormányzati támogatás megszűnése miatt a Csepel SC sportlétesítményeiben már nincs se fűtés, se melegvíz, a legendás termek állaga pedig finoman szólva is tragikus – számolt be egy másik kerületi hírblog. Mi pedig átvettük, és ide is betettük, mert a legendás csepeli sportklub sorsa minden  itt élőt érint. Vagy azért, mert valaha sportolt az SC-ben, vagy azért mert ő maga vagy éppen a gyereke ma is sportol(na).

Lassan tényleg csak hálni jár a lélek a Csepel SC létesítményeibe

Hiába védenék a csepeli önkormányzati cégek dolgozóit az úgynevezett rabszolgatörvénytől, a kerületi vezetés még tárgyalni sem volt hajlandó az ellenzék által az önkormányzatnak benyújtott javaslatról.

A városvezetés hallani sem akar a csepeli dolgozók túlmunkájának szabályozásáról

Péntek délután a Munkásotthon udvarán rendezett fenyőfaosztást a Csepelért Egyesület a kerületi szocialistákkal közösen. A civilek és az ellenzéki párt az akció keretében mintegy 60 csepeli család ünnepét tette szebbé.

Jótékonyságból jeles