Bangóné: az emberek kőkemény változásokat akarnak

Közzétéve

Az ellenzéki együttműködés ma már túlmutat a pártok, a civilek és a szakszervezetek közötti összefogáson, és elvezethet a rezsim bukásához – mondta Bangóné Borbély Ildikó. Az MSZP csepeli elnöke szerint a rabszolgatörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban, az emberek kőkemény változásokat akarnak Magyarországon.

Vannak szándékok egy új ellenzéki kerekasztal létrehozására, mert óriási változásokra van szükség – mondta a szocialista képviselő a Hírklikknek adott interjúban.

„Orbánéknak tudomásul kell venniük, hogy a magyar népnek elege van az immár kilencedik éve általuk folytatott pofátlan, népnyúzó törvényhozásból, a nyílt – már nem is szégyellt – rablásból”

– szögezte le.

Bangóné szerint a túlóratörvény már csak az utolsó csepp volt a pohárban, amely végül december közepén elindította a látványos folyamatot, amely „vagy letéríti a Fideszt és kormányt erről az antidemokratikus útról vagy jön a bukása”.

Ezt a fajta széleskörű összefogást már nagyon régen várták az emberek. A szocialista politikus a „hogyan tovább kérdésre úgy válaszolt: nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek részt a szombati budapesti tüntetésen, és “várjuk a szakszervezetek  felhívását a következő megmozdulásra, akciókra, hiszen ők hivatottak arra, hogy képviseljék a munkavállalókat”.