Borbély szerint hazudik a sajtó, a tények mást mutatnak

Közzétéve

Facebook-oldalán reagált a tegnapi posztunk nyomán keletkezett hírre Borbély Lénárd. Hogy pontosan miben is hazudik a sajtó, azt a polgármesteri poszt sajnos nem részletezi, csak annyi derül ki belőle, hogy

szerinte nem igaz, hogy a tavaly szeptemberi nagyszalontai kolbásztöltő versenyen a csepeli önkormányzat csapata közpénzből nyert díjat.

Márpedig a tény az, hogy a csepeli önkormányzat a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül 2 millió forintra pályázott a XXI. kerülettel testvérvárosi kapcsolatban álló Nagyszalonta kolbásztöltő versenyének megrendezésére, és kapott is a rendezvényre 1,6 millió forintot.

(Forrás: Facebook/Németh Szilárd)

Arról persze lehet vitatkozni, hogy a több mint másfél millió forintnyi közpénznek volt-e köze ahhoz, hogy az első díjat éppen a Németh Szilárd korábbi és Borbély Lénárd jelenlegi polgármester, Morovik Attila alpolgármester, valamint a polgármesteri hivatal munkatársai alkotta csapatnak ítélték oda.

Egyrészt lehetett köze. Másfelől az tény, hogy a fesztivál legalább részben csepeli közpénzből valósult meg, így pedig nem valótlan az az állítás, hogy

több mint másfél millióért nyert kolbászfesztivált mások mellett Németh Szilárd volt csepeli polgármester.

Borbély Lénárd szerint hazudik a sajtó Csisztu Zsuzsa műsorvezetői díjáról is. Az alábbi, Csepel honlapjáról lementett megbízási szerződés szerint ugyanakkor az egykori tornászbajnoknő ténylegesen 449 439 forintért műsorvezetett aznap Nagyszalontán 12 és 17 óra között, vagyis valóban közel 90 ezer forintot kapott óránként.

(Kiemelt kép: csepel.hu)

Több mint másfél millióért nyert kolbászfesztivált Németh Szilárd

Közzétéve

Mint a 21óra megírta, a Németh Szilárd által vezetett csepeli csapat nyerte a tavaly szeptemberben megrendezett X. Kolbászfesztivált Nagyszalontán. Németh győztes csapatát Borbély Lénárd polgármester mellett Morovik Attila alpolgármester, valamint a polgármesteri hivatal jelenlegi és volt munkatársai alkották.

A Csepel testvérvárosa által rendezett rendezvényen elért sikerről Németh, illetve Borbély Facebook-oldaláról is értesülhettek a csepeliek. Az azonban a híradásokból kimaradt, hogy legalább részben csepeli közpénzből valósult meg a fesztivál.

A kormány a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül ugyanis támogatja a testvérvárosi kapcsolatok ápolását az anyaországi, illetve határon túli települések között. A csepeli önkormányzat kétmillió forintot kért az eseményre a alapkezelőtől, és 1,6 millió forintot meg is ítéltek az esemény támogatására.

Ezt a pénzt a csepeli önkormányuzat pályázta meg, vagyis tulajdonképpen ennyibe került a csepelieknek Németh Szilárd és Borbély Lénárd első helyezése a kolbászfesztivlon.

Hogy a közpénzt pontosan mire költötték, az nem derült ki, ami biztos, hogy a pályázati pénzből fizették például Csisztu Zsuzsa műsorvezető gázsiját. A kerületi önkormányzat honlapjára ömlesztve kirakott szerződések közt böngészve kiderül, hogy Csisztu 449 439 forintért 12 és 17 óra között műsorvezetett, vagyis csaknem 90 ezer forintos óránkénti gázsiért.

Nem bír leállni a Fidesz a fairtással

Közzétéve

Hatalomra kerülése előtt a Fidesz Csepelen minden olyan beruházást blokkolt, ahol akár csak egy fűszál léte is veszélybe került. Azóta nagyot fordult velük a világ, például nagy favédőkből nagy favágókká váltak.

Semmilyen beruházás nem valósulhat meg a természet kárára, ezt képviselte 2010-ig Csepelen Németh Szilárd és jobbkeze, Borbély Lánárd. Még civil szervezetet is gründoltak a Kis-Duna part védelmében. Azóta kicsit már mást képviselnek ott is, de szigetszerte is.

Kezdődött a fakivágás Németh Szilárd alapítványi birkozócsarnokával, amit amúgy több milliárd forint közpénzből építenek. A beruházás átláthatatlan, de ez már szinte természetes a fideszes beruházásoknál. Ha már itt tartunk, említsük meg, hogy miközben mérföldekkel átláthatóbb a Csepeli Munkásotthon működése, a művelődési háznak azért nem ad 8 éve az önkormányzat egy fillért sem a fenntartására, merthogy alapítványi formában működik. Érdekes, a birkozóprojektnél ez nem probléma.

A birkózócsarnoknál egy dolog biztos: a létesítmény a Csepel SC nyolc éve rohadó központi sporttelepén senkinek nem lett volna útban, a Hollandi úton viszont útban voltak a fák, ezért ezeket kivágták. Szintén csak emlékeztetőül: például a napközis táborban, amikor a korábbi városvezetés akart volna ott fejleszteni, akkor környezetpusztítás lett volna a favágás, mára viszont hazafias cselekedetté vált, és a fejlesztések ellensége mindenki, aki szót emel a kivágások ellen.

Márpedig elég sokan szót emelnek.

Például panaszok láttak napvilágot a Zrínyi utca környéki faírtások kapcsán: ott egy erősen túlárazott kézilabda csarnok létesül, ami nem csak sok közpénzbe, de sok fába is fájt. A környéken lakók felháborodására Ábel Attila alpolgármester és Bercsik Károly fideszes képviselő azt vágta a lakók fejéhez, hogy a csepelieknek épül a létesítmény. Sajnos arra már nem érkezett értékelhető válasz a részükről, miért nem kérdezték meg a lakókat a beruházás előtt, hogy például zöld parkot szeretnének-e, esetleg egy jelentős zajt és gépkocsiforgalmat generáló sportcsarnokot.

A Kis-Duna partján kezdődött fairtást a fideszes városvezetők újabban azzal próbálják palástolni, hogy a fővárosi közgyűlés döntött az allergiát okozó nyárfák kivágásáról. Aminek amúgy Borbély Lénárd is tagja. Viszont arra már nem reagáltak, hogy nem csak a nyárfákat írtják, hanem minden fát.

Újabb hír, hogy hat hekárnyi (!) erdőt írtanak ki Észak-Csepelen, hogy újabb sportlétesítményeket húzzanak fel. De persze ez is szuperjó lesz a lakosságnak, cserébe egy kis gazolásért, amit csak a gaz ellenzék próbál felnagyítani.

Pedig nagyon nincs ezen mit nagyítani. Minden fenti példa azt mutatja, hogy a fideszes csepeli vezetés álláspontját továbbra is aktuális üléspontja határozza meg.

(Kiemelt képünkön a régi napközis tábor területe látható, ahova a Borbély Lénárd által álmodott önkormányzati egyesületi focipályát tervezik építeni.)

Börtön fenyegeti a dolgozókért kiálló politikust

Közzétéve

50 ezer forintra büntették Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét a december 8-i Kossuth téri tüntetésen tanúsított magatartása miatt – hívta fel a figyelmet a Pesti Bulvár. A bírságról szóló határozatot a BRFK V. kerületi kapitányságától kapta kézhez a szocialista politikus, aki elmondása szerint most eldöntheti, hogy 60 órát dolgozik közmunkán, vagy 10 napra lecsukják.

Borsodi melós gyerek vagyok, nem ijedek meg a dicsőséges nagyuraktól. Továbbra is teszem, amit a szívem diktál. A pártállami rendszernek is vége lett. Ennek is vége lesz egyszer

– kommentálta a gyülekezési jog megsértése miatt kiszabott büntetést Komjáthi a Facebook-oldalán.

Forrás: Facebook/Komjáthi Imre

A december 8-án történtekről annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy aznap az első nagy, rabszolgatörvény-ellenes tüntetést tartották az ellenzéki pártok, a civilek és a szakszervezetek a Kossuth téren. Ezen az MSZP-s politikus azt javasolta a tömegnek, hogy úgymond “foglalják vissza” a kordonokkal körülvett Kossuth teret. Ekkor el is indult, de a rendőrsorfalból kilépő egyenruhások a földre teperték.

Komjáthi Imrét a történtek után kórházba kellett szállítani, ám a rendőrség szerint nem is történt semmiféle rendőri intézkedés vele szemben.

A képen jobbról Tóth Bertalan MSZP-elnök, balról pedig Nyakó István szóvivő támogatja a Kossuth téren megsérült Komjáthi Imrét. (Forrás: Index)