Erdőírtás Csepelen – Borbélyék erről mikor akartak beszámolni?

Közzétéve

Továbbra is nagy a felzúdulás a csepeliek körében a 6,8 hektáros zöldterületi dúlás miatt, és nem csak azért, mert a pusztítás önmagában is brutálisnak tűnik.

Szinte nem volt olyan poszt az elmúlt napokban a csepeli közösségi médiafelületeken, ahol valamilyen formában ne került volna elő, hogy

12,5 hektárnyi zöldterületen építenek evezős pályát a soroksári Dunán, több mint 120 ezer négyzetméteren irtják ki a növényzetet.

A csepeliek zúgolódásának a különböző vélemények szerint több oka is van.

Először is, hogy a csepeli önkormányzat, vagyis a jelenlegi fideszes kerületvezetők rendesen hallgattak arról, hogy komoly pusztítást végeznek a XXI. kerületben. Itt azért jegyezzük meg, hogy a csepeli postaládákat hétről hétre elárasztó Csepeli Hírmondó kiadói Németh Szilárd csodareceptjeit ugyan továbbra sem képesek kihagyni a közpénzből terjesztett újságból, ám az olyan “csekélységek”, mint 120 ezer négyzetméternyi zöldfelület eltüntetése, vagy a csepeli hév megszüntetése valahogy mindig kimaradnak belőle.

Másodszor, azok akik most nagyokat hallgatnak, ellenzékben még nagyon hangosak voltak, amikor a Kis-Duna part védelméről volt szó. A Fidesz ellenzékben Csepelen annak idején még annyira nagy természetdédő hírében állt, hogy tüntetésket szerveztek, sőt helyi érdekvédő szervezetet is gründoltak Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Civil Egyesület néven a Kis-Duna part megóvása érdekében. Most valamiért se Németh Szilárd korábbi, se Borbély Lénárd jelenlegi polgármester nem hangoskodik.

Végül ,de messze nem utolsó sorban alighanem azért is nagy a felháborodás,  mert

a környezeti pusztítás valóban brutálisnak tűnik.

A Dunai Evezős Központ előzetes vizsgálati dokumentációja szerint közel hét hektárnyi erdőt vágnak ki Csepelen, köztük természetvédelmi oltalom álló területeken is. És erre a Borbély Lénárd vezette csepeli önkormányzat annyit tudott reagálni, hogy “a tervpályázatban a Ráckevei-(Soroksári)-Dunaág partvonalát szinte minden pályázó jelentős mértékben átalakította.” Vagyis Borbély Lénárdék szerint minden rendben van.

A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program tervezési területe és tervezett létesítményei. A “C”-betűs rész a Dunai Evezős Központ által érintett Ráckevei-Duna és a Francia-öböl melletti terület. (Forrás: Infostart)