Újabb “Rendbe tesszük!”-tábla került ki a Görgey suli elé

Közzétéve

Újabb táblával üzent Borbély Lénárd a Csikó Sétány lakóinak a telep kellős közepén álló szellemiskola előtt. A kiírásban a csepeli polgármester a tereprendezés megkezdését 2019 elejére ígéri, ám ennek mostanáig nyomát sem tapasztalni.

A Csikó Sétányon romokban álló egykori Görgey Artúr Általános Iskola, ismertebb nevén “Csikó suli” sorsáról közöl képekkel gazdagon ellátott posztot a Szellemvárosok blog.

Az egykori iskola 2003 óta áll elhagyatottan, és egyre romosabban a lakótelep közepén

– írják.

A fénykorában közel 1000 gyereket foglalkoztató iskolába a 90-es évek végére már csak alig 200 gyerek járt – teszik hozzá. A krónikus gyerekhiány miatt bezárt iskolát végül az akkori önkormányzat adta el az Ibiza Kft-nek, azzal a céllal, hogy ott majd lakóházakat építsen. Csakhogy a területen kizárólag intézményt, iskolát vagy óvodát lehet létesíteni, így előbb patthelyzet alakult ki, majd a 2008-ban betört, és az építőiparnak is hosszú évekre betett a válság végleg lapátra tette az elhagyatott iskolaépület rendezését.

A választók pedig a 2010-es önkormányzati voksoláson az MSZP-s városvezetést tették lapátra, részben épp a suli körüli botrány miatt, amire a csepeli Fidesz egy egész kampányt épített fel. Más kérdés, hogy hatalomra kerülve az új, Németh Szilárd-féle fideszes vezetés sem tudott építeni a területen semmit, így aztán maradt a probléma számukra jól bevált, a környéken lakók számára viszont kevésbé nyerő kommunikációs kezelésénél.

Ennek keretében Németh Szilárd 2012-ben bejárást tartott a romos iskolában. Elmondása szerint a jelenlegi fideszes önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakapja egykori iskoláját és hogy végre valami előremozdulás történjen az ügyben.

Az épület rendezését a fideszes városvezetés, élén Németh Szilárddal és Borbély Lénárddal ezután már 2014 őszén, az önkormányzati választási kampányban is beígérte:

Ám az elmúlt 4 és fél évben sem történt semmi. Ezért most egy újabb  “Rendbe tesszük a volt Görgey iskola területét!”-tábla került ki:

Ezen Németh Szilárd utódja, Borbély Lénárd jelenlegi polgármester a várva várt tereprendezés megkezdését 2019 elejére ígéri, ám a Szellemvárosok szerzője a február 5-i látogatásakor ennek még semmi nyomát nem tapasztalta, és a február 23-i állapotok sem utalnak mozdulásra az iskolánál.

(Kiemelt kép: szellemvarosok.blog)