Honvéd-veréssel hangolt a bajnokságra a Csepel FC

Közzétéve

Lassan a véget ér a Csepel FC felnőtt csapatának téli felkészülése. A jövő vasárnapi bajnoki rajt előtti hétvégén Kispestre látogattak a szigeti srácok, ahol a Honvéd-MFA elleni győzelemmel zárták az edzőmeccsek sorozatát.

Szombaton délelőtt az ismét meglehetősen téliesre fordult időjárásban látogatott el Kispestre felnőtt együttesünk a nemrégiben átadott, minden igényt kielégítő Magyar Futball Akadémia utánpótlásközpontjába, ahol az NB III Közép csoportjában 6. helyen álló Budapest Honvéd- MFA II gárdája látta vendégül csapatunkat. A jó iramú, helyzetekkel tarkított találkozó első félidejében egy szögletet követően kapufát rúgtuk, a második játékrészben pedig formás támadás végén gólt is szereztünk, ami végül elégnek is bizonyult a találkozó sikeres megvívásához – olvasható a csepelfc.hu-n.

“Elképzeléseink már hellyel-közzel megvalósultak, csapatunk szervezetten védekezett, egyégesen mozogtunk, pontrúgásaink pedig rendre veszélyt jelentettek ellenfelünk kapujára – nyilatkozta a csapat hivatalos honlapjának Tamási Zoltán vezetőedző. Gólunk egy szép megoldást követően született, Zsivoczky-Pandel Péter remek átadását sikerült gólra váltania Kocsis Dávidnak.

A vezetőedző összességében elégedetten nyilatkozott a látottakról, ám jelezte: hátra semmiképpen sem dőlhet a társaság, mert a MOL-Vidi FC II együttese ennél jóval erősebb ellenfélnek ígérkezik az első bajnoki meccsen. A kék-piros legénységre a jövő héten már a tavaszi rajt előtti frissítés vár, majd pedig jöhet a Vidi elleni valódi megmérettetés.

“A felkészülést tisztességgel végigcsináltuk, bízom benne, hogy ez a bajnoki találkozóinkon is megmutatkozik majd, ennek első tanúbizonysága március 3 -án, a Csepel Stadionban lesz, ahová minden Csepel szurkolót szeretettel várunk!” – mondta Tamási Zoltán.

A csapattal kapcsolatos további hírekért, naprakész információkért kattintson a csepelfc.hu-ra!

(Fotók: Facebook/Kurtiphotography)