Botrányba fulladt felújítás után nyitott ki tegnap a csepeli strand – írja az Index. A portál olyan szépen összefoglalja az év, sőt az évtized csepeli botrányát, hogy nem is nagyon kell hozzátennünk semmit, csak itt ott egészítjük ki egy-két adalékkal.

Ideiglenes konténeröltözők és föltúrt föveny várta a csepelieket pénteken a Hollandi úti strandon. Mint arról a 21óra elsőként beszámolt, rendesen befüröszötte a kerületi vezetés a csepelieket azzal, hogy valami furcsa oknál fogva a szezon előtt nem sokkal nekiállt megint felújítani a fürdőt.
Az idei felújítás főleg azért érdekes, mert a strand felújításának az elmúlt években már többször is nekiestek, de most aztán olyan hirtelen lett fontos a dolog, hogy egy két főt foglalkoztató kivitelező céget sikerült megbízni a közel 400 milliós munkával.
A Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. közbeszerzési pályáztatás után tavaly decemberben kötött szerződést az Intech Kft-vel, hogy az építőipari cég bontsa le a strand elavult öltözőit, majd tervezze és építse fel az újat. A tervekben új fogadóépület, jegypénztár, irodák és mosdók is szerepeltek, az egész évben üzelemelő strandot azonban csak áprilisban zárták be.
Már ekkor megírtuk, hogy ebből baj lesz. Az eredeti átadási határidő június 1-je volt, május legvégén azonban a cég kérésére módosították a szerződést, és kitolták június 15-ére. Június 1-én azonban váratlan változás történt: Borbély Lénárd a Facebook-oldalán bejelentette, hogy az önkormányzat a csúszás miatt felbontja a szerződést a kivitelezővel, mondván, hogy nem haladnak a munkával.
Hogy akkor minek hosszabbítottak velük szerződést, azt ugyanúgy nem tudjuk azóta sem, mint azt, hogy eredetileg miért ezzel a céggel kötöttek szerződést.
A kivitelező cég ügyvezetője ugyanakkor állítja, a polgármester nem mond igazat. Eigler Tamás alig egy héttel Borbély Facebook bejegyzése után nyílt levélben utasította vissza a polgármester rágalmait. Ön nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta azokat, akik ezt olvasták – írja.
Az ügyvezető szerint június 3-án a polgármester utasítására hivatkozva nem engedték be a kivitelező dolgozóit a biztonsági őrök, pedig megemelt létszámmal, a befejezéshez szükséges építőanyagokkal és eszközökkel folytatták volna a munkát.
Arról is ír, a májusi esőzések és mostoha körülmények ellenére jól haladtak a munkával, annak ellenére, hogy az önkormányzat semmilyen módon nem segítette, hogy időben elkészüljenek. Eigler szerint Borbély felelőssége, hogy nem fejezhették be a munkát, számára teljesen érthetetlen az önkormányzat lépése.
A cég vezetője azt állítja, hogy cége mostanra már teljesen kész állapotban adta volna át a strandot, és akkor nem lett volna szükség konténer öltözőkre és elkerített részre.
A cég vezetője azt állítja, hogy mostanra már teljesen kész állapotban adták volna át a strandot, és akkor nem lett volna szükség konténer öltözőkre és elkerített részre.
Borbély szerint viszont semmi joga nem volt már a vállalkozónak a munkaterületre bemenni, miután ő a Facebook-on bejelentette, hogy vége a bulinak, a cégvezető pedig nyílt levelével csak politikai ügyet akart csinálni. Különben is: itt mindenki csak a balhé csinálásban érdekelt a fideszes városvezetés szerint, egyedül ők azok, akik a Csepeli Strand csúcsszuperré csinálásában érdekeltek.
Ez derült ki azon a rendkívüli képviselőtestületi ülésen is, amelyet az ellenzéki képviselők közös kezdeményezésére volt kénytelen összehívni Borbély Lénárd az ügyben. Az ülésen Szenteczky János MSZP-s képviselő vizsgálóbizottság felállítását javasolta a csepeli strand felújításának botrányos körülményeinek vizsgálatára, a testület azonban ezt elutasította.
Az ülésre egyébként nem hívták meg a kivitelezőt, cserébe az egyik fideszes önkormányzati képviselő bemondta, hogy “nem a Gellért szintjén kell a csepeli strandot megcsinálni”. Borbély válasza erre az volt, hogy “mélyen egyetértek a képviselőtársammal!”. Ezek szerint a polgármester egyetért vele, hogy egy csepeli kevesebbet ér, mint az, aki a Gellértbe jár.
Ezt akár az őszi polgármesteri programjába is beírhatná Borbély Lénárd. Sőt: addigra talán a strand el is készül, és akkor egy szép kampány-szalagátvágás keretében is megerősítheti majd.