Nekünk ez lesz a BL-döntő!

Közzétéve

Ma este fél hattól sorsdöntő meccset vív a Csepel FC az NBIII Nyugati csoportjának záró fordulójában. A tét a bentmaradás, amit a szintén a kiesés ellen pályára lépő Sárvár FC legyőzésével biztosan elér a kék-piros legénység.

Mint korábbi beharangozónkban is írtuk: az év, sőt az elmúlt évek legfontossabb mérkőzése előtt áll a Csepel, amely győzelme esetén bent marad az NBIII-ban, minden más eredményesetén pedig búcsúzik a harmadosztályú bajnokságtól.

A tét és a cél tehát adott. Nekünk, szigetországi szurkolóknak már nincs más dolgunk, mint kimenni este fél hatra a Csepel Stadionba, és biztatni a 107  éves, négyszeres első osztályú bajnokcsapatunk azúrkék és meggypiros mezében pályára lépő fiúkat. A többi már csak rajtuk, meg az égieken múlik.

Hajrá Csepel, Hajrá 21!