Kiderült: közel 6 millióba került a városvezetés hülyesége

Közzétéve

Közel 6 millió forintba került az önkormányzat által átgondolatlanul elrendelt faáttelepítés a Kozmosz sétányon – tudtuk meg. 

Mint megírtuk, Borbély Lénárd polgármester, illetve a csepeli és a fővárosi fideszes vezetés közösen kitalálta, hogy a Csillagtelep egyik legnagyobb egybefüggő zöldfelületének helyén egy szuper sportparkot építenek, foci- és kosárlabdapályával, szabadtéri fitneszpályával,futókörrel, nem mellesleg egy négyméteres fallal akarták körbekeríteni a létesítményt.

A gond csak az volt, hogy erről senkivel nem egyeztettek. Sőt, szólni is elfelejtettek az ott lakó, zömében idős csepelinek. Lett is nagy felháborodás, amikor április elején egyszer csak nekiláttak a sportpark kialakításának, méghozzá azzal, hogy kiforgattak a helyéről huszonöt, alig pár éve oda ültetett fát.

Nem csoda, hogy a helyi Facebook-közösségekben futótűzként terjedt a hír, a környéken pedig napok alatt több száz tiltakozó aláírás gyűlt össze. Erre a csepeli városvezetők először úgy tettek, mintha semmi nem történt volna. Azonban az egyre hevesebb felháborodás hatására Borbély Lénárd polgármester végül bejelentette: nem épül a Kozmosz sétányon semmi.

Igen ám, csakhogy addigra már kiforgattak a földből huszonöt fát.

Ezeket a fákat kertészeti szakemberek szerint a rossz időzítésű eltávolítás miatt csak tüzelőül szolgálhatnak majd, árnyékul nem, akárhova helyezték is át őket.

Majd amikor az ellenzék elkezdte visszaültetni a Kozmosz sétányra a fideszes városvezetés által ész nélkül kiforgatott fákat, és jelezték, hogy az értelmetlen környezetrombolás helyreállítása ma még Borbély Lénárdék feladata lenne, a polgármester saját kezűleg látott neki a pótlásnak.

Erről, valamint az eredeti faáthelyezési műveletről derült most ki egy közérdekű adatigénylésből, hogy közel 6 millió forintban állt meg. A Főkert zöldfelület-fejlesztési igazgatója által adott tájékoztatás szerint egész pontosan

a XXI. kerületi Kozmosz sétányon a faátültetési és fatelepítési munkálatok bruttó 5 millió 859 ezer 600 forintba kerültek.

A Borbélyék által okozott botrány végső mérlege tehát: 1 darab átgondolatlan fejlesztés, 25 darab új fa, közel 6 millió forintért.