Beütött a klímakatasztrófa a budapesti kórházakban a múlt heti dögmeleg idején – hozta a hírt az Index. Mivel évek, sőt sok esetben tán évtizedek óta nem cserélték le őket, most már
sorra mondják fel a szolgálatot budapesti kórházakban a klímák.
A cikk szerint múlt hét szerdán a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi kórházában több műtőben sem működött a légkondi, emiatt egy műtős rosszul lett.
Nem mintha ez nem lenne önmagában is vérgáz az állami egészségügyre nézve, ám a probléma sajnos nem is egyedi, és ami számunkra igazán lényeges, hogy
a csepelieket is ellátó Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban is leállt a légkondi az elmúlt hetekben.
Csak a tisztánlátás végett: a klímák meghibásodása jóval több gondot okoz annál, mint hogy meleg van – írja az Index. Műtétek maradhatnak el miatta, a sebész keze ólommellénybe és műtősruhába öltözve 30 fokban azért nem olyan biztos, hogy olyan biztos, mint 22 fokban, emellett a sebészek kénytelenek a fejükre kötött kendőkkel felfogni az izzadságot, hogy az ne csöpögjön a műtőasztalon fekvő páciensre.
Mondanunk sem kell, hogy az orvosok verejtéke szennyeződésnek számít, és fertőzést okozhat, miközben egyébként is a kórházi fertőzések jelentik a legnagyobb egészségügyi fenyegetést. Arról nem beszélve, hogy a klímarendszerek átmeneti pótlására beállított mezei bolti mobilklímák sem jelentenek megoldást a problémára, sőt még félmegoldást sem, mivel a bennük lévő szennyeződések tovább növelik a fertőzésveszélyt.
A Jahn Ferenc Kórház egyébként nem tagadta, hogy nem működik a klíma a Dél-pestiben. Az Indexnek küldött válaszában azt írta: már megrendelték a javításhoz szükséges alkatrészeket, amúgy nem maradt el sürgős műtét, átszervezéssel megoldották a beavatkozásokat.
Miközben a kormány a nyilvánvalóan komoly problémát szokás szerint nem veszi komolyan, és álhírnek próbálja beállítani az erről szóló híradásokat, az ellenzék különböző hivatalos utakon próbál egy nagyobb katasztrófa, ne adj’ Isten halálesettel járó katasztrófa elébe menni.
A szocialista Bangóné Borbély Ildikó például csak a múlt héten négy állami szerv vezetőjéhez, illetve kormánytaghoz fordult az ügyben.
Varga Mihály pénzügyminisztert például azzal kereste meg, hogy az állami munkáltatók mennyire tartják be a hőségben a munkavédelmi előírásokat, és hogy a kormányhivatalok munkavédelmi osztályai elvégezték-e a szükséges ellenőrzéseket a zárt munkahelyeken, hogy a munkáltatók betartották-e vagy sem a magas hőmérséklet mellett történő munkavégzésre vonatkozó törvényi előírásokat?
Székely László alapjogi biztost arra kérte egy másik beadványban, hogy folytasson le vizsgálatot a Semmelweishez tartozó Kútvölgyiben történt rosszullét körülményeinek kivizsgálására. (Mint a sajtóban több helyen is megírták, itt lett rosszul az egyik műtőben a hőség miatt az egyik alkalmazott.)
Szász Károly, a Kútvölgyi Klinikai Tömböt fenntartó Semmelweis Egyetem kancellárja egy közérdekű bejelentést kapott kézhez múlt hét szerdán, amiben az MSZP-s képviselő arra hívja fel az intézményvezető figyelmét, hogy a Kútvölgyi megfelelő hűtése érdekében csoportosítson át forrásokat, és egy személyes találkozóra is hívja “annak érdekében, hogy egyeztessük, hogy országgyűlési képviselőként mit tehetek a problémájuk megoldása érdekében.”
Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója szintén múlt szerdán kapott közérdekű bejelentést arról, hogy aznap a Kútvölgyiben rosszul lett egy műtős a nagy hőségben. A konkrét eset mellett Bangóné arra is figyelmezteti az ÁEEK főigazgatóját, hogy a hőmérséklet több kórház műtőhelyiségében is 38 fokra emelkedhet, miközben a műtőkben nyáron sem lehet 25 foknál melegebb. Gondos Miklóst szintén személyes találkozóra invitálta a képviselő a probléma mielőbbi orvoslása érdekében.
