Borbély Lénárd a bukásáról beszélt

Közzétéve

Csinált egy páros videóinterjút a PestiSrácok stábja Borbély Lénárd csepeli és Sára Botond józsefvárosi fideszes kerületvezetővel. A XXI. kerületi polgármester a hosszú beszélgetés végén bevallotta, hogy szűkebb, baráti társaságokban szokott arról beszélni, hogy habár szeretné folytatni, az őszi választásnak úgy megy neki, hogy bár minden tőlük telhetőt megtettek, de ez nem jelent garanciát a folytatásra. Azt is mondta, „lehetett volna 1-2 dolgot jobban csinálni”.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni Borbély Lénárd elmúlt kilenc éves munkásságát, ezt tudnánk írni igazából: a XXI. kerület jelenlegi vezetője 2010-ben Németh Szilárd alpolgármestereként kezdett a csepeli önkormányzat hivatalában, 2014-ben örökölte meg a pozíciót a nagyszájú fideszes politikustól, polgármestersége címere pedig sajnos a nagybetűs Szilárdizmus lett.

Bár Borbély a ciklusa elején járva igyekezett távolabb kerülni, és tán próbálná még ma is levetni magáról a Németh Szilárd által rá osztott, szótlan táskahordófiú szerepét, a tettei sajnos azt mutatják, ebben sem volt sikeres. Abban azonban, hogy a kétségtelenül karakteres Németh Szilárddal szemben amúgy sótlan polgármesternek legalább a kerületben legyen némi hangja, persze segítségére van a Fidesz nyaloncmédiája, elsősorban a helyi fideszes álhírblog, és a színvonalában a múlt század ötvenes éveit idéző önkormányzati lap.

De kampány van, úgyhogy nyilván minden segítség jól jön, ami baráti médiától jön, így kerülhetett a csepeli polgármester a PestiSrácok nevű propagandaportál Youtube-csatornájának minapi adásába. Borbély a közel egy órás beszélgetésben jó tanuló módjára felmondja a csepeli Fidesz külföldi szerverről futtatott propagandablog szüntelen szajkózott hazugságait, de ez legyen az ő baja. Ha úgy érzi, ezzel tud megfelelni Németh Szilárd és a Fidesz-központ elvárásának, és még jól is tud aludni mellette, tegye.

Azonban van a beszélgetésnek egy pontja, ami a vérfideszes törzsszavazói kultúrkörön túl is érdekessé teszi. A felvétel vége felé, amikor a műsorvezető arra tereli rá a szót, hogy mi lesz, ha az óriási sikereik ellenére a fővárosi fideszes polgármesterek Pesttől Budáig fontos pozíciókat vesztenek, valamiért Borbély arról kezd beszélni, hogy ő is azon kormánypárti városvezetők közé tartozik, akik nem lehetnek nyugodtak.

Ez után a csepeli polgármester azt mondta, szűkebb, baráti társaságokban el szokta mondani, hogy habár szereti amit csinál, szeretné is folytatni, viszont a választásnak úgy megy neki, hogy bár minden tőlük telhetőt megtettek, ez nem jelent garanciát a folytatásra. És ha tán elveszíti a választást, nyilván akkor át kell gondolnia, hogyan tovább. „Biztos követtünk el hibákat, lehetett volna 1-2 dolgot jobban csinálni” – jegyezte még meg ennél a gondolatmenetnél. Azért természetesen azt is elmondta, hogy hisz abban, hogy a lakosság látja mi történt, mi történik Csepelen és győzelemre készül.

Ősztől lehet hátrébb kell helyet foglalniuk.

(Kiemelt kép: Facebook/Borbély Lénárd)

Villámgyorsan híre ment, hogy a Fidesz Csepelen már végkiárusítást tart

Közzétéve

Az elsőként a 21óra által közölt hírt, mi szerint teljes titokban döntött a csepeli fideszes vezetés a Mészáros Lőrinchez tartozó reklámcég szerződéséről, országos szinten elsőként a 24.hu kapta fel. A portál “2034-ig kapta meg Mészáros Lőrinc cége Csepel plakáthelyeit” címmel hozta le, hogy A XXI. Kerület Csepel önkormányzata augusztus 21-én zárt ülésen Borbély Lénárd fideszes polgármester indítványára úgy határozott, hogy 15 évre odaadja közterületei használatát Mészáros Lőrinc reklámcégének.

A rendkívüli közgyűlés felhatalmazta a polgármestert megkösse a szerződést a Publimont Kft.-tal. A megállapodás részletei azonban nem ismertek, mert az előterjesztést sürgősséggel vitték be a testület elé, és a tervezet szövege azóta sem került fel az önkormányzat honlapjára.

A botrányos hírt azóta több országos médium is közölte. A hvg.hu például “15 évre odaadták a csepeli plakáthelyeket Mészároséknak” címmel, de az Index mellett a 168Óra, az ATV és a Magyar Hang online sem ment el szó nélkül a nem mindennapi szerződés mellett. Utóbbi hivatkozik a 21órára is egyébként, amikor azt írja, a 21ora.hu vette észre Bangóné Borbély Ildikó bejegyezését, amelyben a szocialista politikus egyre abszurdabbnak nevezi, „amit a polgármester művel”.

Az MSZP csepeli elnöke le is fotózta, ahogy a szakorvosi rendelőintézet előtti Görgey tér kellős közepén a díszburkolat egy részét felbontották és éppen szerelik fel a világító reklámtáblát:

(Forrás: Facebook/Bangóné Borbély Ildikó)

Erdősi: Borbély Lénárd csak Németh Szilárd megalkuvó beosztottja

Közzétéve

A kerület számára fontos fejlesztésekkel semmit nem volt képes haladni az elmúlt öt évben, ugyanakkor Erdősi Éva szerint a csepeli fideszes polgármester megalkuvó, és a hatalom megtartásáért mindenre képes.

Borbély Lénárd bár megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy nincs szoros kapcsolatban Németh Szilárddal, azonban újra és újra kiderül, hogy nem más, mint egy megalkuvó, a hatalom megtartásáért mindenre képes vezető – írja közösségi oldalán a hat párt által támogatott XXI. kerületi ellenzéki polgármester-jelölt.

Erdősi Éva így reagált arra, hogy a múlt héten, az októberi választás előtt néhány héttel a fideszes városvezetés még megkötött gyorsan egy szupertitkos szerződést a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Publimont Kft-vel.

A közterületi médiában (főleg óriásplakátokban és fényreklámokban) utazó fideszes céggel röpke 15 évre szerződött hivatalosan a Borbély Lénárd vezette fideszes önkormányzat, ám nem koránt sem kizárt, hogy Németh Szilárd hathatós közreműködése is kellett a (Fidesznek biztosan) bomba üzlet megkötéséhez. Az ön főnökei nem bíznak önben, ezért sietették ezt a szerződést, ugye ezt ön is tudja? – címezi Borbély Lénárdnak a kérdést Erdősi Éva.

„Hogyan is történt, hogy rendkívüli zárt testületi ülésen hozatott az általa lekötelezett testület többségével olyan határozatot, hogy 15 évre Mészáros cégének adja a közterületi reklámok használatát? Vajon miért ilyen gyorsan, miért zárt ülésen történt a döntés?”

– kérdezi az ellenzék közös polgármesterjelöltje.

Az egyik válasz Erdősi szerint az lehet, hogy „azt hiszik, bármit megtehetnek”. A másik pedig, hogy félnek és azt gondolják, a táblák százai elhitetik a csepeliekkel, hogy csak ők alkalmasak a kerület vezetésére.

Az ellenzéki polgármester-jelölt szerint azonban Borbély ezúttal túllőtt a célon, erre pedig a választ október 13-án a csepeliek fogják megadni.

Tóth Bertalan: a Fidesz legyőzése áldozatokkal jár

Közzétéve

A szocialisták elnöke ezt a Csepelen létrejött hatpárti ellenzéki egység kapcsán közölte.

„Csepelen hatpárti együttműködés van, esély van arra, hogy Németh Szilárd és csapata leváltásra kerüljön, ehhez azonban kompromisszumokat kellett kötni”

 – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerda este. A szocialista pártvezető egy csepeli esettel kapcsolatos kérdésre hozzátette: a XXI. kerületben csak az utolsó pillanatban sikerült összehozni az ellenzéki együttműködést (a Momentum hosszú hezitálása miatt – a szerk.).

Hogy Tóth Bertalan szavai érthetőbbek legyenek: Csepelen a Momentum összefogásba való beszállása végül is azt a helyzetet eredményezte, hogy az összefogásban részt vevő többi pártnak vissza kellett léptetnie jelölteket a javukra. Az utolsó pillanatig húzott megállapodásig úgy volt, hogy a nyugdíjas korú szocialista Dobák István is el fog indulni egyéniben, ám a Momentum beszállásával MSZP-nek is döntenie kellett, és úgy döntöttek, hogy helyette a fiatal és tehetséges Losonci Róbertnek adnak lehetőséget, hogy ősztől a csepelieket képviselje a kerületi képviselőtestületben.

Ezt a szimpla történetet a csepeli Fidesz külföldi szerverről üzemelő álhírblogja persze rögtön megpróbálta úgy tálalni, mint egy Dobák elleni aljas és brutális politikai leszámolást. Ám a valóság úgy tűnik az, hogy a csepeli önkormányzatban több ciklust eltöltő tapasztalt képviselő részben a körülmények, részben pedig a fiatalítás áldozata lett. Vagy ahogy Tóth Bertalan megfogalmazta:

Vannak ilyen helyzetek, azt kell nézni, hogy a 23 kerületben teljes ellenzéki együttműködés van, főpolgármester-jelölt van, hogy a megyei jogú városok 90 százalékában, és a nagyobb városokban is sikerült a teljes ellenzéki együttműködést megteremteni. Az MSZP célja a Fidesz legyőzése. Sajnos ez áldozatokkal jár

– hangoztatta a szocialista párt vezetője.

Mielőtt a csepeli álhírgyár ismét nekiállna a maga alternatív valóságának kitermelésébe, közöljük, hogy információink szerint a csepeli szocialisták továbbra is számítanak Dobák Istvánra. A tapasztalatára és szakmai tudására ősztől szüksége lesz az ellenzéki vezetésű XXI. kerületi önkormányzatnak – mondták érdeklődésünkre.

Örülünk ugyanakkor, hogy Csepelen is vannak olyan fiatal, tehetséges helyi politikusaink, mint Losonci Róbert. Németh Szilárd, és a hatalmát betegesen féltő csepeli Fidesz ennek nyilván nem örül, ahogy a velük szemben összeállt hatpárti ellenzéki egységnek sem. Talán ezért is próbálnak mindenáron konfliktust gerjeszteni az összefogáson belül Németh Szilárdék Csepelen – közölték a 21órával.

Titokban döntött a csepeli fideszes vezetés a Mészáros Lőrinchez tartozó reklámcég szerződéséről

Közzétéve

Még le sem apadt a XXI. kerületet elöntő önkormányzati táblatenger, máris újabb reklámfelületek kihelyezésébe kezdett a fideszes városvezetés Csepelen. Csütörtök reggel az SZTK előtti burkolatot kezdték el feltörni egy fényreklám telepítése miatt. Ezzel párhuzamosan az indulatok is feltörtek: „Csepelen tényleg csak újabb reklámtáblák hiányoztak?”

„Egyre abszurdabb, amit a polgármester művel. Csepelen a Görgei téren (az SZTK előtt) a tér közepét felbontották, és éppen most szerelik fel a világító reklámtáblát – hívta fel a figyelmet Bangóné Borbély Ildikó, a csepeli szocialisták vezetője csütörtökön. Csepelen tényleg csak újabb reklámtáblák hiányoztak?” – kérdezi.

(Facebook/Bangóné Borbély Ildikó)

Ezt nem tudjuk, de azt igen, hogy az újabb reklámfelületekről a múlt héten szerdán, rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntött a fideszes várososvezetés. A zárt ülésen kiosztott előterjesztést a fideszes képviselők kivétel nélkül megszavazták, és a kvázi titokban hozott döntésről csak egy szűkszavú határozat van fent az önkormányzat honlapján:

Ebből kiderül, hogy újabb reklámfelületeket létesítenek, az viszont nem, hogy hányat, és milyen pénzügyi feltételek mellett. Ezeket elvileg a helyszínen kiosztott előterjesztéshez mellékelt szerződésterv tartalmazza. Ami, mivel rendkívüli zárt ülésen döntöttek róla, soha nem lesz nyilvános.

Az újabb reklámfelületek kihelyezése ráadásul azért is érdekes, mert miközben az ellenzék köztudottan nem tud plakáthelyeket venni, és a közpénzből kiadott önkormányzati újságban sem hirdethet, addig a Mészáros Lőrinc közeli közterületi reklámcég a múlt heti döntéssel újabb felülethez jutott.

(Facebook/Bangóné Borbély Ildikó)

A Németh-Borbély páros nagyban tábláz és fényezi, sőt, most már fényreklámozza magát, közben pedig súlyos esetek történnek Csepelen – reagált Erdősi Éva a 21órának az SZTK előtti munkálatokra, egyben arra a minapi esetre is, amikor órákon át hiába várták a mentőt egy életveszélyben lévő csepeli kisfiúhoz.

Németh Szilárdnak és Borbély Lénárdnak csak a saját fényezése a fontos, nekünk pedig a csepeli lakosság biztonságos egészségügyi ellátása. Éppen ezért orvosokat és szakszemélyzetet fogunk a kerületbe vonzani, és a felesleges dolgokra, meg a fideszes propagandára elszórt százmilliókat az ellátás fejlesztésére, például új CT-berendezésre fogjuk fordítani – mondja.

(Facebook/Bangóné Borbély Ildikó)

Órákon át hiába várták a mentőt egy életveszélyben lévő csepeli kisfiúhoz

Közzétéve

Órákon át hiába várták a mentőt egy életveszélyben lévő csepeli kisfiúhoz

A rém- és álhírterjesztést természetesen továbbra is meghagyjuk a csepeli Fidesz külföldi szerver mögé bújtatott propaganda oldalának. Tegnap azonban egy olyan történetet láttunk feltűnni több kerületi Facebook-csoportban is, amely mellett annak ellenére nem mehetünk el, hogy az eset név nélkül került nyilvánosságra.

Augusztus 27-én kedden Csepelen egy 13 éves kisfiú üveggolyót nyelt. Legjobb családban is előfordul – szoktuk mondani. Az azonban, ami ez után következett, jobb helyeken nem fordulhat elő.

14:38-kor mentőt hívtak hozzá, és vártak. Közben a fiú „nyálzott, rekedté vált, és elment a színe”. Negyven perc várakozás után, 15:18-kor hívtak hozzá Csepelről más segítséget, mert ennyi idő alatt sem ért ki a mentő. (Hogy mit jelent a „más segítség”, az a beszámolóból nem derül ki, de feltételezhetően magánorvosról van szó.)

„A hölgy, akit hívtak szerencsére jártas volt, és egy műfogással segített” – folytatódott a nem mindennapi fulladásról szóló beszámoló. A kisfiú színe végre visszatért, a szülők azonban nyilván továbbra is falfehérre válva várták a mentőt. Ami még mindig nem jött meg, annak ellenére, hogy aztán már 16 óra is elmúlt.

Szóval a 13 éves gyerek félrenyelt, fulladt, és az ellátásáért felelős szervek nem képesek mentőt küldeni 1,5 óra alatt. Hol az a sok mentő, amit vásároltak miért nem segítettek? – kérdezik a kisfiú szülei.

Jó kérdés.

Csepel saját mentőállomással rendelkezik, a központi rendelőintézet mögötti OMSZ-kirendeltség a nyilvánvaló leterheltsége mellett is ki kellett volna érjen az eset helyszínére.

Mindenesetre, hogy Morovik Attila egészségügyért felelős alpolgármester szerint a kerületben kiemelt program az egészségügy fejlesztése.

Jó tudni.

Sűrű kamucikkel kavar a csepeli Fidesz, az ellenzék simán cáfolja

Közzétéve

Ha lehet, még a korábbi hazugságkupacát is felülmúló kamucikkel jelentkezett szerdán a csepeli Fidesz külföldi szerverről futtatott álhírblogja. Ebben azt írják, többszörösen elítélt bűnöző segítheti a csepeli ellenzéket. A fideszes álhírblogra jellemző stílusban megírt, egy mondatba általában egynél több hazugságot belesűrítő cikket úgy ahogy van visszautasította az MSZP Csepeli Szervezete. 

Az MSZP szerdai közleménye visszautasítja a Fidesz XXI. kerületi álhírblogjának hazugságait. A fideszes kamublog legfontosabb állítását konkrétan is cáfolják a szocialisták:

A bejegyzésben szereplő Hazafi Attila a hatpárti csepeli ellenzéki együttműködés egyetlen pártjának sem tagja, így az MSZP sincs semmilyen formális kapcsolatban ezzel az emberrel. Felszólítjuk a Fideszt, hogy fejezze be a csepeli demokratikus ellenzék lejáratását célzó hazug mocskolódást!

– írják.

Adná magát, hogy a Fidesszel szemben létrejött hatpárti ellenzéki együttműködés tagjai a tetejébe még feljelentést is tegyenek a nyilvánvaló hazugságok miatt. Azonban azt tudni kell, hogy a csepeli ellenzéket folyamatosan mocskoló blogot valamiért a neonáci és orosz propagandaoldalak mintájára külföldi szerverről működtetik, így gyakorlatilag nincs ki vagy mi ellen hatósághoz fordulni.

FIGYELEM! A fideszes álhírblog bejegyzése teljes terjedelmében itt olvasható, de VIGYÁZAT! Ekkora álhírre még a Csepeli Hírmondó rendszeres olvasói sem biztos, hogy fel vannak készülve, a kedves olvasók csak saját felelősségre nyissák meg!

Nem mert szóba állni a Csepeli Hírmondó Erdősi Évával

Közzétéve

Az évi 40 millió forintból kiadott újság felelős szerkesztőjének nincs bátorsága interjút készíteni a hatpárti ellenzéki polgármesterjelölttel.

Két hete elmentem a Hírmondó szerkesztőségébe – kezdte a XXI. kerületi önkormányzati újsággal kapcsolatos történetét Erdősi Éva. Az ellenzéki pártok polgármesterjelöltje azért látogatott el a Csete Balázs utcai szerkesztőségbe, mert a 100%-ban közpénzből készített lapnál már két hónapja cikkeznek róla anélkül, hogy őt bármely témában egyszer is megkeresték volna. Látogatása célja csak az volt, hogy bemutatkozzon, és lehetőséget adjon a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségük betartására – írta.

Ám a történet innét egészen érdekes fordulatot vett:

„Vida István, az önkormányzati lap felelős kiadója fogadott. Megkértem, adjon lehetőséget egy interjúra. Erre nagyon kedvesen, de határozottan azt mondta, ez nem így megy az önkormányzat lapjánál”

– írta Erdősi Éva.

A történet folytatásából kiderül, hogy Vida ez után bemutatta Erdősit Máger Judit főszerkesztőnek, “aki nagyon meglepődött, hogy ott vagyok. Az arca egyszerre volt rémült és csodálkozó.”

“Vida úr megígérte, hogy másnap felhív azért, hogy mehet-e az interjú. Nem hívott. Egy hét múlva felhívtam, újabb egy napot kért. Ennek már ismét négy napja”

– mesélte az ellenzéki politikus.

Elképzelni sem tudjuk, milyen nehéz és elfoglalt élete lehet az önkormányzat által igen jól fizetett megbecsült Vida Istvánnak, hogy hetekig képtelen felvenni a telefont, és felhívni az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltjét.

Egy szó, mint száz, a lap felelős szerkesztőjének és felelős kiadójának nincs bátorsága interjút készíteni a hatpárti ellenzéki polgármesterjelölttel. De azért minden alkalommal leírják, hogy báb vagyok. Nos akkor ki is itt a báb?

– teszi fel a kérdést Erdősi Éva.

Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint az évi 40 millió forintból, heti 32 ezer példányban kiadott lap munkatársai Borbély Lénárd tökéletes bábjai, akik „persze Németh Szilárd összes pacalos receptjeinek oldalakat szentelnek”. A pofátlan propaganda miatt már többször megbüntetett újság fő célja a gyűlöletkeltés és a megosztás, mindezt örömódákkal fűszerezve, ami a jelenlegi önkormányzat nagyszerű tetteit dicsőíti, tele mosolygó, boldog arcokkal – fűzte hozzá.

Erdősi Éva mögött áll hat csepeli ellenzéki párt, de a kerületi újságnak ezek szerint ez is kevés ahhoz, hogy szóba álljanak vele.

Bejegyzése végén Borbély Lénárd kihívója ugyanakkor felhívja figyelmet, hogy a hazug hatalom két dologgal nem tud mit kezdeni: az igazsággal és az őszinteséggel.

„Nekem ez a két tulajdonság a rendelkezésemre áll”

– jegyzi meg.

A XXI. kerület közpénzből kiadott lapjában az önkormányzati választási kampányban egyébként nem hirdethet majd az ellenzék. Augusztus 2-ig jelentkezhettek ugyanis az államnál azok az orgánumok, amelyek közölni kívánnak politikai hirdetéseket a kampányban. A bejelentkezett lapok listáján azonban nincs ott a Csepeli Hírmondó, így a következő hetekben minden csepeli arra számíthat a kerületi újságtól, mint eddig: a fideszes városvezetést az egekbe magasztaló, az ellenzéket a lehető legaljasabban szapuló tartalomra.

Újabb részleteket fedett fel terveiből Erdősi Éva

Közzétéve

Nem elég csupán a csepeli HÉV szerelvényeit újakra cserélni, ezt a vonalat ki kell vinni egészen az M0-ásig – mondta a XXI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a minap.

A hat ellenzéki párt által támogatott Erdősit a műsorban a devizahitelesekért harcoló pénzügyi szakértőként mutatták be, és elsőként azt kérdezte tőle, sikeres volt-e ez a küzdelem. A csepeli polgármesterjelölt egyértelmű igennel válaszolt, mondván, mára több olyan ítélet van az Európai Bíróságon, amely kényszeríti a magyar bírákat, hogy az árfolyamkockázatot vizsgálják. Hozzátette: a küzdelemnek még nincs vége. „Ez nem úgy néz ki, hogy vannak csaták. Hanem van egy háború, ami jelenleg is zajlik”, méghozzá a bajba jutott hitelesek és a pénzintézetek, illetve a bíróságok között – közölte.

„A polgármesterjelöltség is egy olyan kihívás, amit úgy kell megoldani, hogy utána a csepeliek javát szolgálja, erre készülünk a képviselőjelölt-társaimmal – jelentette ki. „Egy olyan feladatnak a kapujában állunk, amit ha a választókkal együtt megnyerünk, akkor egy hatalmas lehetőséget ad egy olyan fejlődésre, ami nem öt évre, hanem sokkal továbbra is szólhat” – tette hozzá.

A kérdésre, hogy mit visz a csepeliek elé a múltjából, Erdősi Éva a harcosságát, a kitartását emelte ki, és a csapatot, amely mögötte áll, és a munkáját segíti. Itt elmondta, örül neki, hogy egy sokszínű csapat áll mögötte, mert az új képviselőtestületbe is szeretné az értelmes, személyeskedésektől mentes vitákat visszahozni, hiszen az ésszerű kompromisszumok a csepeli emberek javát fogják szolgálni.

Erdősi természetesen arra készül, hogy az összefogás jelöltjei lesznek többségben az új kerületi testületben, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem fogja meghallgatni az ellenzékbe szorult fideszes képviselőket. „Képviseljék a fideszes beállítottságú embereket, hiszen Csepelen is vannak ilyenek, és ezzel nincs is semmi probléma” – mondta, hozzátéve: nem szeretné, hogy a jövőben is arról szóljanak a testületi ülések, hogy kizárólag a polgármesternek lehetnek előterjesztései, hogy csak az lehet, amit ő diktál.

A XXI. kerületet közpénzből elárasztó fideszes táblatengere rátérve Erdősi azt mondta, olyanokra büszkék Borbély Lénárdék, például, hogy óvodaudvarokat újítottak föl, amik az önkormányzatnak alapfeladatai.

A legfontosabb csepeli feladatokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette, Csepel az agglomeráció kapuja, és mint ilyenre, óriási nyomás nehezedik rá a Budapestre feljáró munkások részéről. Nekik jelenleg nincs más módjuk erre, mint hogy autóval bejönnek, ami Csepelen igen jelentős forgalmi problémát okoz. Épp ezért nem elég csupán a csepeli HÉV szerelvényeit újakra cserélni, azt a vonalat szerinte ki kell vinni egészen az M0-ásig, hogy a bejövők már ott fel tudjanak szállni rá.

Erdősi Éva Karácsony Gergely főpolgármester-jelölttel a csepeli HÉV-en.

Egy ilyen terv megvalósítása persze nem megy egyik napról a másikra, de ezt el kell kezdeni egy rövid- közép- és hosszútávú stratégia mentén megvalósítani, mert ezek a komplex közlekedési, és környezeti fejlesztések azok, amik az itt élők életét jobbá tehetik. Mint mondta, azért is jók például az általuk szervezett nyílt utcafórumok, mert ezeken rengeteg ötletet és megfontolandó javaslatot kapnak a csepeliektől, egyúttal arról is kapnak visszajelzéseket, hogy mik azok a dolgok, amikre szerintük feleslegesen szórja a pénzt a kerület.

Ilyen például a strand üzemeltetése is, amely évi 50 millió forintjába kerül a kerületnek, holott ha az üzemeltetés átkerülne a fővároshoz, akkor az így megspórolt pénzből pár év alatt egy új CT-berendezést lehetne vásárolni a csepeli SZTK-ba, amivel napi szinten életeket lehetne menteni.

Nagyrendezvénnyel nyitja kampányát Karácsony Gergely és a budapesti egyesült ellenzék

Közzétéve

Szombaton a Szabadság térre várja a változás híveit az ellenzéki főpolgármester-jelölt.

2019. augusztus 31-én, most szombaton a fűre lépünk: 18 és 20 óra között a Szabadság téren várunk mindenkit, aki változást akar októbertől!

– juttatta el üzenetét a 21órának Karácsony Gergely stábja. Úgy tudjuk, a rendezvényen a 23 kerület ellenzéki polgármester-jelöltje és önkormányzati képviselőjelöltjei, így a Csepelen induló Erdősi Éva és hatpárti csapata is jelen lesz.

Szombaton a Szabadság téren lesz és beszédet mond Szalai Kriszta színész-képviselőjelölt, Dés László pedig egy remek koncerttel készül

– tudatták a szervezők, akik arról is tájékoztattak, hogy

az eseményen bemutatják a Karácsony Gergely által korábban bejelentett Budapest Alkotmányt, a szolidáris főváros új alapkövét.

Az Önkormányzatok Sétányán pedig ott lesz a város minden, változást akaró, közös polgármesterjelöltje, és az egyéni képviselőjelöltek is – így minden budapesti találkozhat, beszélhet és kezet rázhat a jelöltjével és a csapattal, amely a következő években úgymond “új irányba állítja Budapestet”.

Szombaton a Szabadság téren személyesen is meg lehet ismerni a fővárosi ellenzék köztük a XXI. kerület közös ellenzéki jelöltjeit.

A szombati rendezvény házigazdája, Karácsony Gergely hétfő este egyébként az ATV Egyenes Beszéd című műsorában vendégeskedett, ahol elmondta, hogy mit intézett el Tarlós István az elmúlt kilenc évben Budapestnek.

Például elintézte azt, hogy a főváros ugyanúgy el legyen adósodva, mint 2014 előtt, pedig akkor az állam az összes adósságát átvállalta. Elérte, hogy a főváros elveszítse az iskoláit és a kórházait. Elveszítette a Városligetet és elveszítette az összes fejlesztési forrását. Elérte azt, hogy korszerű metrókocsik helyett ócska orosz metrókocsikkal történjen a hármas metró felújítása, amikben elviselhetetlen a hőség, mert nincsen klíma.

Mondjuk ez utóbbit a csepeli HÉV-en utazóknak is “elintézte”.