A kormány jövő évi költségvetésében nyoma sincs, hogy kormánypárti Csepel polgármestere

Közzétéve

Csepel Önkormányzata az elmúlt években – a hangoztatott kiváló kormánypárti kapcsolatok ellenére – semmilyen érdemi fejlődést nem tudott megvalósítani. A csepeli közösségi közlekedés, autós és kerékpáros közlekedési lehetőségek katasztrofálisak.

A csepeliek ennél többet érdemelnek, miután a polgármesterük nem tudta kiharcolni, hogy országgyűlési párttársa kiálljon a múlt heti költségvetési vitában a városrészt jogosan megillető pluszköltségekért.

Pedig Németh Szilárd már 2018-ban, véletlenül a választási kampány idején – több százmilliárdos Weiss Manférd Tervvel szédítette a kerületet.

Az ellenzék viszont a benyújtott módosító javaslatai alapján megmutatta Csepel jövőjét. Minél előbb meg kell kezdeni az új Duna-híd építését, a Dél-Pestet Csepelen keresztül Dél-Budával összekötő új villamosvonal megvalósítását. Befejeződhet a csepeli gerincút értelmetlenül félbehagyott beruházása, megújulhatnak a kerület egyes, kritikán aluli útjai, köztük a Csepel Művek belső úthálózata is. Családi programok új helyszínévé válhat a Kis-Duna partja egy új kerékpáros híddal.

A csepeli tüdőgondozó korszerűsítése még mindig várat magára, hogy végre működőképes

röntgengép legyen a felújított intézményben. Emellett szükség van a Csepeli Munkásotthon

felújítására, a Csepeli Piac fűtésrendszerének korszerűsítésére is.