De tisztázta, hogy ez mindegy is, ugyanis a fideszes önkormányzat valójában nem is szervezeteket, hanem a célokat támogat. Sakk matt!
Váratlan fordulat! A Fidesz megint politikai fórummá fokozta le az önkormányzat ülését
Közzétéve„Csak a szokásos” – foglalta össze az önkormányzat testületi ülésén történteket egy csepeli ellenzéki képviselő. És valóban: a polgármester pártpolitikai célú bűnügyi beszámolóját a jól ismert luxusbaloldalazás, valamint kerületi kötődéssel véletlenül sem rendelkező szervezetek támogatása követte.
Figyelem! Fontos döntések Csepelen
KözzétéveAz önkormányzat testületi ülésén az Aranycsapat nevét viselő alapítvány megtámogatásáról is határoznak a képviselők, de sor kerülhet végre a szíriai Ghraoui édességgyártó cég csepeli parkolójának bővítésére is, ha a testület a keleti nyitás szellemében támogatja azt.
Olyan jól sikerült Borbély Lénárd graffitisek elleni fellépése, hogy a minap is fogtak belőlük kettőt
KözzétéveA police.hu számolt be róla, hogy a nyomozók befejezték a nyomozást annak a két fiatalnak az ügyében, akik Ferencvárosban, Csepelen és Szigethalmon több középületet firkáltak össze.
Csepeli cseriti: saját márkás segítség a rászoruló családoknak
Közzétéve200. üzletét a megújuló Csepel Plázában nyitotta a Rossmann Magyarország, ennek örömére 200 sajátmárkás termékeket tartalmazó csomaggal segíti a helyi családokat.
Több mint 700 ezret keres egy önkormányzati irodista Csepelen?
KözzétéveAkár erre is következtethetünk egy a 21ora.hu birtokába jutott válaszlevél alapján, amelyet Dr. Szeles Gábor, kerületünk jegyzője küldött az MSZP csepeli frakcióvezetőjének.
Ilyet! Németh Szilárd (Fidesz) rárontott a Fidesz-kormányra!
KözzétéveMéghozzá duplán és durván!
Le a kalappal a Dél-pesti Kórház vezetői előtt!
KözzétéveEgészségnapot tartanak ma a Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben. Reggel 9-től 14 óráig többek közt tüdőszűrésre, látásvizsgálatra és vércukorszint-mérésre is várják az önként vállalkozó dél-pesti, köztük csepeli lakosokat.
Újabb szép csepeli siker: Németh Szilárd Civil Citrom Díjat kapott!
KözzétéveAz elismerést évről évre a magyar civil szektorra mért legnagyobb csapások elkövetői és megjelenítői érdemelik ki. Gratulálunk!
ÓRIÁSI csepeli sikerek – még hogy nem fejlődik a kerület!
KözzétéveVégre tervbe vették a teljesen lepukkant Gubacsi híd tervezését – derül ki a kormány minapi határozatából, ráadásul a csepeli gerincút építése tervezése is folytatódik!