Börtön fenyegeti a dolgozókért kiálló politikust

Közzétéve

50 ezer forintra büntették Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét a december 8-i Kossuth téri tüntetésen tanúsított magatartása miatt – hívta fel a figyelmet a Pesti Bulvár. A bírságról szóló határozatot a BRFK V. kerületi kapitányságától kapta kézhez a szocialista politikus, aki elmondása szerint most eldöntheti, hogy 60 órát dolgozik közmunkán, vagy 10 napra lecsukják.

Borsodi melós gyerek vagyok, nem ijedek meg a dicsőséges nagyuraktól. Továbbra is teszem, amit a szívem diktál. A pártállami rendszernek is vége lett. Ennek is vége lesz egyszer

– kommentálta a gyülekezési jog megsértése miatt kiszabott büntetést Komjáthi a Facebook-oldalán.

Forrás: Facebook/Komjáthi Imre

A december 8-án történtekről annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy aznap az első nagy, rabszolgatörvény-ellenes tüntetést tartották az ellenzéki pártok, a civilek és a szakszervezetek a Kossuth téren. Ezen az MSZP-s politikus azt javasolta a tömegnek, hogy úgymond “foglalják vissza” a kordonokkal körülvett Kossuth teret. Ekkor el is indult, de a rendőrsorfalból kilépő egyenruhások a földre teperték.

Komjáthi Imrét a történtek után kórházba kellett szállítani, ám a rendőrség szerint nem is történt semmiféle rendőri intézkedés vele szemben.

A képen jobbról Tóth Bertalan MSZP-elnök, balról pedig Nyakó István szóvivő támogatja a Kossuth téren megsérült Komjáthi Imrét. (Forrás: Index)