A pályán mentette meg a bíró életét a volt Csepel-játékos

Közzétéve

Óriási dolgot, sőt: hőstettet hajtott végre Keményvári Balázs, a Szigethalom SC csepeli nevelésű futballistája szerdán.

“Ma edzőmérkőzést játszottunk a Martonvásár csapatával. A felkészülési meccset a hazaiaktól Nagy Béla (55 éves) vezette. Minden rendben ment, ám mindenki legnagyobb megdöbbenésére a 36. percben leállt a szíve és összeesett”

– írta Facebook-oldalán szerdán a Szigethalom SC.

Ebben a pillanatban a csapat egyik játékosa, Keményvári Balázs ott termett, és páratlan lélekjelenléttel, valamint kiváló helyzetfelismeréssel azonnal nekilátott az újraélesztésnek. A csapat beszámolója szerint szívmasszázzsal tartotta életben, amíg a mentők kiértek. A helyszínen a mentés még ez után is vagy 30 percig tartott, majd a további sürgősségi feladatok elvégzése után a székesfehérvári kórházba szállították. A legfrissebb hírek szerint stabilizálták Nagy Béla állapotát, aki már meg is köszönte Balázsnak a szakszerű beavatkozást, amivel gyakorlatilag megmentette az életét.

Balázs kiemelkedően nagy tettet hajtott végre, amit nagy hálával köszönünk meg neki mi is! Büszkék vagyunk rá, gratulálunk a lélekjelenlétéhez!

– olvasható a szigethalmi klub bejegyzésének végén.

Keményvári Balázs (Fotó: Facebook/Szigethalmi SC)

Mint Takács Krisztiántól, a Csepel FC társtulajdonosától megtudtuk, Keményvári korábban a XXI. kerület patinás kék-piros egyesületénél futballozott, sőt a Béke téren is nevelkedett. Csepeliként tehát duplán gratulálhatunk a szomszédvári sportembernek!

(Kiemelt képünk középpontjában természetesen a szerdai mérkőzés főszereplője áll. Forrás: Facebook/Keményvári Balázs)