Közös vonulás a kerületi legendák tiszteletére

Közzétéve

Szombaton immár negyedszer vonul fel a Csepel-család az új szezon első hazai bajnoki mérkőzése előtt. A megmozdulást ezúttal is a régi nagyjaink előtti közös tisztelgés előzi meg.

Gyülekező és hangolódás a Randevú Eszpresszóban 15 órától (Kölcsey u. 1.). Indulás a Béke térre a Tóth II-Czibor szoborhoz 16 órakor. A Béke téri program 16:30-kor kezdődik. Itt lerakjuk a virágokat (aki tud, hozzon magával egy szál virágot), rövid beszéd, egy-két rigmus, beállunk ,,hadrendbe”, és 16:45-kor elindulunk a Stadionba – írta Katona Csaba csepeli vezérszurkoló, a Csepel FC társtulajdonosa a 21órának.

Közben szólhatnak a dalok, és akár némi pirotechnika is előkerülhet. Várunk minden szurkolót, sportolót, klubvezetőt, szimpatizánst, mindenkit, aki a Csepel-család tagjának érzi magát, és van kedve egy jó hangulatú séta közben megmártózni az ultra hangulatban. Hajrá Csepel!

– közölte a szervezők nevében. Tájékoztatása szerint körülbelül 10 perc alatt ér be majd a menet a Stadionba. A Csepel FC – Közterület SK meccs 17.30-kor kezdődik.

Mint megírtuk, a Csepel FC csapata a 2019-2020-as szezonban a Budapest-bajnokság I. osztályában küzdhet majd, miután a tavasszal több mint 13 év után búcsúzni kényszerült az NB III-ból. A négyszeres NB I-es bajnok kék-piros klub az elmúlt hetekben ugyanakkor megmutatta, hogy a szigetországi szurkolók szívét máig marcangoló kiesés dacára maradt tartása.

A Magyar Kupa előselejtezős küzdelmeiben két meccsen tizenkét gólt vágtak a szigeti srácok, ami akkor is megsüvegelendő, ha csupán két „blasz egyes” gárda, a Csepellel egyaránt egy csoportban szereplő Ikarus BSE, illetve a már említett Közterület ellen sikerült összehozni.

Nem tucatteljesítmény: két kupameccsen tizenkét rúgott és nulla kapott gól a Csepel FC mérlege.

A fiúk önbizalmának aligha tett rosszat az eddigi tétmeccseken elért tucatnyi találat, továbbá az is biztató lehet a szigetországi szurkolók számára, hogy legalább 6-7 NB III-as szintű labdarúgó maradt a keretben, kiegészülve 5-6 ügyes csepeli nevelésű fiatallal és rutinosabb spílerrel. Na meg hogy Németh Gábor személyében végre egy „tökös” edző irányítása alá került a Csepel FC felnőtt csapata. A komoly csepeli kötődéssel rendelkező egykori játékosunk érkezése meg is látszott az újjászervezett kék-piros legénység első két meccsén mutatott játékfelfogásán.