BKK-infó: pár év csúszással, a választás előtt pár héttel meg is nyithat a csepeli ügyfélközpont

Közzétéve

Csoda sebességgel sikerül megnyitni a Szent Imre téren álló pavilonsor talán leginkább várt egységét, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) XXI. kerületi kirendeltségét!

A képen látható, hogy szeptember végére várható a nagy nap:

A pavilonsor ötletével 2014 nyarán még a Németh Szilárd féle fideszes városvezetés rukkolt elő. Az akkori önkormányzati kommunikáció szerint az előző, MSZP-s vezetés által készített tervek leporolása után épül fel egy új pavilonsor, amely felváltja a korábbi időkből megmaradt árusítóhelyeket.

Az utazók igényét szolgálja egy BKK információs központ létrehozása, valamint a tervek szerint egy színvonalas kávézó megnyitása is – ígérte az önkormányzat 2014 szeptember végén. Ám a Szent Imre téren megforduló csepeliek csak tudják: a főtéri fejlesztést finoman szólva nem sikerült időben elkezdeni, aztán befejezni sem.

“Idén elkezdődhet a Szent Imre téri pavilonsor építése” – lengette be Borbély Lénárd polgármester 2017 márciusában, még ez év nyarán döntött is róla a képviselőtestület. A közbeszerzési hatóság honlapján fellelhető dokumentáció szerint a 2014-es bejelentéshez képest már eleve több éves csúszással megkezdett pavilonsor-építést 2017 október végére kellett befejeznie kivitelezőnek.

A tér HÉV felőli oldalának déli sarkára, formáját tekintve L-alakúra tervezett könnyűszerkezetes épületegyüttes nagyjából meg is épült a megadott határidőre. Csakhogy amikor a projekt vázát adó pavilonok már végre álltak, még hosszú hónapokig üresen állva várták, hogy valami élet, vagy legalább egy bérlő költözzön beléjük.

Ez a pillanat, hosszas ígérgetés után végül 2018 nyarán érkezett el a Szent Imre téren, amikor a pékséggel és egy hobbibolttal hivatalosan is üzembe helyezte magát a pavilonsor. Emlékeink szerint kicsit később egy újságos is létesült, ám amilyen gyorsan nyitott, olyan gyorsan be is zárt: 2019 januárjában már egy “Üzletünk végleg bezárt!”-kiírás fogadta a Csepeli Hírmondónál színvonalasabb olvasnivalóra vágyókat.

Nem sokkal ment simábban a nyilvános WC, a kétségtelenül a kerület ékkövének mondható étterem, és a már említett BKK-ügyfélközpont sem. Amelyet most, szinte napra pontosan az öt évvel ezelőtti beígérése után, két és fél héttel az önkormányzati választás előtt talán sikerül is átadni a csepelieknek. Előre is gratulálunk hozzá!